Kick-box Eb: „Aranyos” csabai zárás

2017. szeptember 10. 17:08 | behir.hu

A szombati volt az utolsó versenynap Macedóniában, Szkopjéban, a Kadet és Junior Kick-box Európa-bajnokságon. Erre a napra is jutott olyan döntő, amelyen a Békéscsabai Lakótelepi SE sportolóinak szurkolhattunk.

Egy aranyérem eleve garantált volt, hiszen a point-fighting kadet 1  28 kg-os döntőjében Debreczeni Dezső két tanítványa csapott össze. Izgalmas mérkőzésen végül is a pillanatnyi forma döntött, a nyugodtabbnak tűnő versenyző, Kozmann Mónika nyert 11:9 arányban, és Petró Lili lett a második.

A következő súlycsoportban, a kadet 1 32 kg-ban ismét csabai siker született. A tavaly világbajnok Viczián Vivien most ismét diadalt aratott, 4:2-re győzött a magyar Bárdos Inez ellen, és Európa-bajnok lett. Okosan és taktikusan küzdött, annyit adott ki magából, amennyi ehhez a sikerhez kellett.

Szász Kristóf alulmaradt a döntőben a  point-fighting junior74 kg-ban, a görög Prodromos Papadopulos ellenében. Kristóf rosszul kezdett, aztán kiegyenlített, majd egy fél perces rövidzárlat következett és így maradt az ezüstérmes helyezés.

Kick-light-ban Kovács Barbara döntőzött az olasz Sveva Scandurrával. Ezüstérem lett a vége, Barbara élete első Európa-bajnoki érmét szerezte meg a kadet 2 65 kg-os súlycsoportban.

A küzdelmek nem értek véget az egyéni döntőkkel. Jött a „sláger”, a csapatbajnokság.  Itt a kadet 1 korosztályúak másodikok lettek, egy ponttal szenvedtek vereséget a bolgároktól. A csapatban egy békéscsabai, Viczián Dániel kapott helyet, és lett ezüstös. A kadet 2 korosztályú csapat szintén egy ponttal kikapva ötödik lett.

A végén jöttek a juniorok, akik a legtapasztaltabbak! Remek hangulatban érték el a pontokat és jutottak a döntőbe, és ott sem tudta megállítani őket a nagy rivális, Olaszország csapata. Európa-bajnokok lettek a magyarok, s ez a csapat a békéscsabaiakra épült, hiszen Opauszki Dávid, Bálint Zoltán, Szász Kristóf, Laurincz Boglárka vívta ki a diadalt, kiegészítve a két csepelivel, Fésű Lajossal és Berta Rebekával!

A hazaérkezés után természetesen részletes elemzés történik majd, hiszen a sikerekből legalább úgy lehet tanulni, és következtetéseket levonni, mint a kudarcokból. Most szerencsére nagyon sikeresek voltak összességében a Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzői.

A magyar kick-box utánpótlás válogatott összesítésben a második helyet szerezte meg az éremtáblázaton Oroszország mögött a 37 ország közül. Remélhetőleg a novemberi, budapesti felnőtt világbajnokságon a nagyválogatott is hasonlóan szerepel majd.

További programok »

FEL