Kiállítás a zene és képzőművészet összefonódásában

2024. október 21. 15:10 | Bimbó Lajos

Október 18-án, a Magyar Festészet Napja alkalmából nyíl megt a VIII. Újkígyósi Művésztelep Zene és Képzőművészet című kiállítása a Szabadkígyósi Wenckheim-kastély impozáns emeleti galériájában.

– A kiállítás rendhagyó módon a zene és a képzőművészet kapcsolatát helyezi a középpontba, ahol a látogatók egy különleges esztétikai élmény részeseivé válhatnak – tudtuk meg Linczenbold Nadin rendezvénykoordinátortól.

Az idei művésztelepen húsz hazai és határon túli művész alkotott. Az alkotók egyhetes táborukban az újkígyósi Művésztanyán inspirálódtak, ahol a zene, mint hallás utáni inspiráció szolgált kiindulópontként munkáikhoz. A művek – festmények, grafikák, tűzzománcok és plasztikák – mind a hangok, ritmusok és zeneművek vizuális megjelenítésére épültnek.

A megnyitót Harangozó Imre, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint a kiállítás fővédnöke nyitotta meg, amelyet Priskin Péter gitárjátéka, majd Hajgató Zoltán és Rákóczi Antal előadása kísért. A látogatók Gábriel János kisfilmjének köszönhetően bepillantást nyerhettek az alkotási folyamatok rejtelmeibe is, amely megörökítette a művésztelep hangulatát és az alkotók munkáját.

 

A kiállítás különleges technológiai megoldásokkal is kiegészült: minden alkotás mellett QR-kód található, amelyet beolvasva a látogatók meghallgathatják az adott alkotást ihlető zeneművet.

A kiállítás december 22-ig sétálójegy megváltásával tekinthető meg a kastély galériájában.

 

 

A művésztelep alkotói: Kis Virág, Enyedi Zsolt, Mathias Bar, Rákóczi Antal, Pelle Rita, Romvári Ákos, Jagasics Csonka Hedvig, Jagasics Márk, Melka Gábor, Koka Barbara, Sárik Zsanett, Pintér Anikó, Bartolák Anna, Halász Emese, Hevesi Krisztina, Mezei Ivett, Kéri László, Haskó Edit és Horváth-Gazsó Adrienn

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL