Pangert László, a versenynek helyet adó BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium kollégiumvezetője elmondta, a vetélkedésre minden kollégium elküldte nebulóit, akik két kategóriában, három súlycsoportban mérték össze erejüket. A viadalt több hónapos felkészülés előzte meg, hogy a legjobbjukat tudják nyújtani az illusztris vendégek előtt.
Kiemelte, nagyon fontos volt a verseny két támaszának jelenléte, hiszen Szabó Ágnes világbajnok fekvenyomó és Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke biztosította a versengés minőségi lebonyolítását és tisztaságát.
Szabó Ágnes kiemelte, nagy öröm, hogy a hölgyek is versenybe szálltak a kollégiumi vetélkedőn, hiszen hazánkban is virágkorát éli a fekvenyomás női kategóriája.
– Magyarországon az elmúlt évekhez képest növekvő tendencia mutatkozik, évről évre egyre több nő is űzi ezt a sportágat. Egyébként ez egy férfias sportág lenne, viszont a nők körében egyre elterjedtebb és ennek köszönhetően a létszámok is egyre emelkednek. A létszámemelkedés mellett az is megfigyelhető, hogy egyre erősebbek a női versenyzők és egyre brutálisabb eredményeket érnek el ebben a férfias sportágban. Ezen a kollégiumi fekvenyomóversenyen is képviselteti magát pár hölgy, aminek nagyon örülünk – fejtette ki Szabó Ágnes, aki hamarosan ismét egy világeseményen képviseli majd hazáját, a dániai világbajnokságon méri össze erejét a rangos mezőnnyel.
Berke Lóránd ugyan már nem fekszik versenyszerűen a súlyok alá, hiszen a korábbi sokszoros magyar bajnok a honi erősport elnöki tisztét látja el. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy a fiatalok sportoljanak, ez a rendezvény pedig megmutatta, hogy a tanulók akarnak is sportolni. Az ehhez hasonló versenyek pedig azért fontosak, mert növelik a sportág utánpótlásának bázisát.
– Rengeteg világbajnokunk van és nagyon sok világbajnok a diákolimpiai rendszerből került ki. Ez is egy olyan alkalom, ahol a tanulók összemérhetik erejüket, a legjobbak pedig a diákolimpián mutathatják meg tudásukat. Onnan pedig már egyenes út vezet az igazoláshoz, a Magyar Bajnoksághoz, a legjobbak pedig kikerülnek a világbajnokságokra, kontinenstornákra – foglalta össze Berke Lóránd.
A diákmezőny tagjai meghatározott sorrendben léptek a fekvenyomó pad elé, majd Szabó Ágnes és Berke Lóránd figyelő szemei előtt mozgatták meg a súlyokat. A verseny a fekvenyomás hivatalos szabályai szerint zajlott, így a bírák táblákkal jelezték a gyakorlatok sikerességét vagy az érvénytelen kísérleteket. A közel harminc diák versengéséből az első három helyezett oklevélben részesült, emellett abszolút győztest is hirdettek, aki serleget vehetett át eredményéért.