Kézilabda: Siker a Kecskemét elleni teszten

2017. március 1. 10:44 | behir.hu

Az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE kedden Szarvason játszott felkészülési mérkőzést az NB I/B Keleti csoportjának listavezetője ellen. A lila-fehérek győzelmmal hangoltak az MTK-val szembeni bajnoki összecsapás előtt.

A kecskemétiek 3-1-es vezetéssel nyitották a mérkőzést, azonban a csabai együttes zsinórban hat találattal megfordította az állást. Skaliczki László csapata fokozatosan növelte az előnyét, majd a 46. percben alakult ki először a tízgólos különbség. A lila-fehér lányok a kétszer 30 perces mérkőzést 30-23-ra nyerték meg, majd a felek még játszottak egy 15 perces ráadást, így 75 perc után 39-35-ös csabai győzelmet mutatott az eredményjelző.

A csabai gárdában a legeredményesebb Gávai Szonja volt, aki hat találatot szerzett, de négyen is öt gólt jegyeztek, Diószegi, Mihálffy, Vukajlovic és Walfisch is ebbe a sorba tartozott. A csabaiak mestere hasznos tesztmérkőzésnek tekintette az összecsapást, kiemelte, pozitív, hogy sok gólt szereztek, azonban hozzátette, nem elég kialakítani a helyzeteket, azokat gólra is kell váltani.

Az Előre NKSE szombaton, idegenben az MTK otthonában lép pályára, de a hátralévő tizenkét bajnokiból hetet a városi sportcsarnokban játszanak majd, így még akad bőven lehetőség a pontszerzésre.
 

További programok »

FEL