Kézilabda: Kétgólos csabai vereség a Budaörstől

2021. augusztus 11. 11:06 | Kovács Dávid

A másodosztály rajtjára készülő Békéscsabai Előre NKSE két góllal, 29-27-re kikapott az NB I-be frissen feljutó Budaörs együttesétől a tatai edzőtáborban rendezett felkészülési mérkőzésen.

A csabai együttes két felkészülési mérkőzés, az élvonalbeli újonc Vasas elleni hazai siker és az NB I-es Debrecennel szemben elszenvedett vereség után vasárnaptól Tatán, egy edzőtáborral folytatja a munkát. Papp Bálint csapata az olimpiai központban csapott össze a Moyra-Budaörs gárdájával kedden este.

Az első félidő után 13-13-as döntetlen állt az eredményjelzőn, a második játékrészben azonban a Pest megyeiek elléptek ellenfelüktől. A hajrában ugyan zárkózott a Csaba, de az egyenlítés már nem sikerült, így 29-27-es vereséget szenvedett. A csapat legeredményesebb játékosa Borbély Márta volt, aki tizenegyszer talált a kapuba.

– Először is gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez, saját csapatomnak pedig a harcossághoz és a küzdelemhez, amit az egész mérkőzésen mutatott, úgy gondolom, hogy ezúttal is láthattam biztató jeleket. A második félidő elején dőlt el a mérkőzés, amikor mi kihagytuk a helyzeteket, az ellenfél pedig négy-ötgólos előnyt épített. Ebből a hátrányból még tudtunk egy kicsit faragni, de fordítani már nem sikerült. Kukely Anna sérüléssel bajlódik, így ő csak pár percet kapott, és Giricz Laura sem játszott végig. Úgy gondolom, hogy tisztességesen helytálltunk, dolgozunk tovább, hiszen szombaton újabb mérkőzést játszunk – értékelt Papp Bálint vezetőedző a klub közösségi oldalán.

A Békéscsabai Előre NKSE következő felkészülési mérkőzését szombaton, az MTK ellen játssza. Az együttes jövő héten hazai környezetben folytatja a felkészülést, augusztus 20-án és 21-én három NB I-es csapat, a Dunaujvárosi KKA, az Alba Fehérvár KC és a Kisvárda Master Good érkezik Békéscsabára a Szabó Károly emléktornára.

 

További programok »

FEL