Kevesebben kaptak nyugdíjat

2018. december 11. 12:45 | behir

Az idén januárban 2,6 millióan részesültek nyugdíjban és egyéb ellátásban, ami azt jelenti, hogy az ellátottak száma egy év alatt 1,6 százalékkal csökkent – közölte a KSH. Az ellátottak 78 százaléka volt öregségi nyugdíjas.

A hivatal összesítése szerint tavaly a nyugdíjra és egyéb ellátásokra fordított kiadások 3598,5 milliárd forintot tettek ki, ami a GDP 9,4 százalékának felelt meg.

Az elmúlt évben 2,4 százalékos nyugdíjemelés volt, így a nyugdíjas fogyasztói árindex 2,3 százalékos növekedése mellett a nyugdíjak reálértéke 0,1 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest.

Az öregségi nyugdíj átlagos havi összege 114,2 ezer forint volt 2017-ben, ami a nettó átlagkereset 58 százalékának felelt meg. A keresetek nagymértékű, csaknem 13 százalékos növekedése mellett a reálkereset-növekedés meghaladta a 10 százalékot,

a nyugdíjak vásárlóerejének a keresetek vásárlóerejéhez viszonyított mértéke jelentősen, 9,2 százalékkal csökkent 2017-ben.
Az elmúlt évben közel 74 ezer új öregséginyugdíj-megállapításról hoztak határozatot, az átlagos életkor az öregségi nyugdíjba vonuláskor 62 év, az induló ellátás pedig átlagosan 131,7 ezer forint volt.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Gazdaság

Támogatások és programok segítik a méhészet versenyképességének növelését

A magyar méhészeti nemzeti program, a mézfogyasztást ösztönző kampányok, az idén meghirdetett beporzók éve egyaránt az ágazat versenyképességének és a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését szolgálják - mondta az agrárminiszter pénteken a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.
08:41
FEL