Kettétörte a lapátnyelet lakótársának a fején, majd a pénzét is elvette

2023. június 23. 15:28 | behir.hu

A Békés Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy 50 éves orosházi férfi ellen, aki életveszélyesen bántalmazta lakótársát a „szívességi lakáshasználat” díjáért.

A vádirat szerint a próbára bocsátás hatálya alatt álló férfi 2021 nyarán szívességből fogadta be otthonába a sértettet. Mivel mindketten nehéz körülmények között éltek, anyagi természetű viták rendszeresen előfordultak közöttük, ezen alkalmakkor a terhelt rendszerint pénzt követelt a sértettől.

A két férfi között 2022. június 30-án délután is vita alakult ki, ugyanis a sértett nem akarta átadni a ház tulajdonosának az aznap megkeresett 3.000 forintját. A szóváltás során a férfi magához vett egy lapátnyelet, majd azzal a sértettet legalább két alkalommal, közepes erővel fejen ütötte úgy, hogy a másfél méternél hosszabb lapátnyél is kettétört. Miután a sértett eszméletlen állapotba került, az éjszaka során a férfi átkutatta a ruházatát és magához vette a nála talált 1.300 forintot.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes koponyacsonttörést és koponyaűri sérüléseket szenvedett.

A Békés Vármegyei Főügyészség a férfival szemben beismerés esetére is halmazati büntetésül végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL