Fesztiválozásból orrtörés – vádat emeltek egy budapesti nő ellen

2026. május 3. 12:21 | behir.hu

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 38 éves büntetlen előéletű budapesti nővel szemben, aki az egyik békésszentandrási fesztiválon úgy megverte a barátnőjét, hogy az orrcsont-törést szenvedett.

A vádirati tényállás szerint az erősen ittas állapotban lévő nő 2025. június 07-én, az éjszakai órákban Békésszentandráson, a sporttelepen megrendezett fesztiválon vett részt, amely nyilvános rendezvény mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva állt – írja a Békés Vármegyei Főügyészség közleménye. Szórakozás közben személyes okból kifolyólag szóváltásba került a szintén ittas barátnőjével. Ennek során a terhelt nő szidalmazta a sértettet, majd hirtelen megragadta a sértett hosszú haját és vele szemben állva négyszer ököllel megütötte, illetőleg egyszer a térdével is megrúgta az arcát, valamint egy alkalommal a testén rúgta meg, ezután elengedte a sértett haját.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsont-törést, és több könnyű sérülést szenvedett. A terhelt nyilvános rendezvényen elkövetett kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy a fesztiválon tartózkodó személyekben megbotránkozást, riadalmat keltsen.

További programok »

Itthon

Időközi választás: este hét óráig várják a szavazókat Békéscsabán

Reggel hat órától este hét óráig adhatják le voksukat az arra jogosultak a 7. számú egyéni választókerületben, ahol időközi önkormányzati választást tartanak. A Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában működő 29. számú szavazókörben kora délutánig rendkívüli esemény nem történt.
15:40
FEL