Kétmilliárdos fejlesztési forrást kap több békési település

2022. december 1. 18:09 | behir.hu

Csaknem kétmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke. A legmagasabb összegű támogatásokat, Szarvas, Békés és Dévaványa kapta, a három település összesen több mint 800 millió forintot fordíthat fejlesztésre.

Zalai Mihály elmondta: a forrást többek közt ipari parkok, iparterületek, inkubátorházak fejlesztésére, valamint a helyi termelők, helyi termékek piacra jutásának támogatására lehet felhasználni. Mindezek mellett a megújuló energiaforrások részarány-növelése is lehetséges egyes épületek gazdaságosabb, korszerűbb üzemeltetése érdekében.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL