Két napig a mézről szól minden Dobozon

2021. július 10. 19:05 | Kovács Dávid

A kétnapos fesztivál középpontjában a méhészet és a méz szerepel. A szervezők ehhez kapcsolódóan számos versennyel és programmal várják az érdeklődőket.

Doboz legnagyobb ünnepe a kétnapos Mézes Fesztivál, így a helyiek is nagyon várták már, hogy egy év kihagyás után újra megrendezzék a programsorozatot.

- Az országban nagyon sok településnek van hagyományos fesztiválja, Doboz is kereste azt, hogy mihez kösse a saját fesztiválját. A település végül a méz mellett tette le a voksát, mert a gyökereket keresve 1138-ban II. Béla király hatvan méhkast adományozott a településnek, innen származik a gyökere a fesztiválnak. Jelenleg tizenhat méhészt tartunk nyilván a településen, akik aktívan dolgoznak ezen a területen és számos eredményt elértek már – fogalmazott Köves Mihály, Doboz polgármestere.

A kétnapos fesztivál első napján többek között főzőversenyt rendeztek, ahol az önkormányzat által biztosított húsból készültek a sertés- és birkapörköltek, valamint mézes ételek. A szervezők népművészeti kiállítással, népi játszóházzal várták az érdeklődőket. A mézes ételekhez kapcsolódóan meghirdették a mézes sütemények versenyét, harmadszor keresték Doboz legjobb mézét, a bátrabbak pedig mézes pálinkákat is kóstolhattak.

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL