Két Békés megyei hely került a legszebb hazai szabadtéri színpadok közé

2018. július 28. 06:02 | behir.hu

A Travello utazási portál összeszedte azokat a hazai helyszíneket, amelyek színpadjaihoz egészen különleges díszletet szerelt fel a természet. 

 

 

Esztergom és az ódon várfalak

Esztergomban gyönyörű helyen találkozik a művészet és a természet. Az esztergomi várhegyen, egészen pontosan Géza fejedelem és az államalapító István király palotájának falmaradványai között gyúlnak ki esténként a várszínház színpadi fényei. A Nemzeti Színház nyári előadásait harmincadik alkalommal állították össze, amelyben idén határon túli színházak produkcióit is bemutatják. Számos társulat, - a kortárstól a klasszikusig - különböző műfajokban viszi előadásait a Duna kapujának színpadára. Ott lesz a Nemzeti Színház, a Váci Dunakanyar Színház és a komáromi teátrum, fellép a L'art pour l'art Társulat, a Tűzkerék xT és a Carmen TSE. De találkozhat a közönség Sebő Ferenccel, miközben megemlékeznek majd Cseh Tamásról és Rejtő Jenőről is. A Bazilika előtti nagyszínpadon augusztus 16-án az ExperiDance Ezeregyév című produkciója látható.

 

A bazilika és a vár. Fotó: http://varkapu.info

 

Az idei jubileumi évadot egy különleges eseménnyel ünneplik: a Bazilika előtti produkciók mellett a Debreceni Virágkarneválra Esztergomból induló, Szent Koronát ábrázoló virágkompozíció mellett idén először egy szervezett előadással is készülnek. Szeptembertől már elkezdődik a várszínház felújítása, így legközelebb csak 2020-ban lesz ismét alkalmunk a szabadtéri széksorok között helyet keresgélni magunknak.

 

 

Gyulai Várszínház

A Tószínpadon Sissi legendája kel életre, a gyerekeket A helység kalapácsa bábelőadás várja a várszínpadon, a vár előtti téren pedig Zrínyi 1566 címmel láthatnak rockmusicalt  - ez csak néhány a hetvennél is több előadás közül, amellyel idén nyáron várják a látogatókat Gyulán. Június végén nyitotta meg 55. évadát a várszínház, amely párhuzamosan több helyszínen: Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki gótikus téglavárának udvarán, a vár környékén, a Tószínpadon és a város egyéb játszóhelyein működik.

 

Fotó: gyulaivarszinhaz.hu

 

A színház működésének első harminc éve leginkább a történelmi drámák és a kortárs magyar szerzők darabjai miatt volt népszerű – és bár ezt a hagyományt idén is tovább viszik, musicalekre, balett- és táncszínházi előadásokra, jazz és komolyzenei koncertekre is válthatnak jegyet a nézők. Székely János 40 éve bemutatott Caligula helytartója című drámáját például az idén Szász János állítja színpadra, az idei Nemzetközi Shakespeare Fesztivál programján pedig már olasz, román, angol és orosz előadások is helyet kaptak. A programokról és jegyárakról bővebben a várszínház oldalán olvashat.

 

 

Szarvasi Vízi Színház, ahol a programok fele ingyenes

Június 15-én nyitotta meg kapuit Szarvas egyik legnépszerűbb nyári programhelyszíne, az ezer férőhelyes Szarvasi Vízi Színház. Az idei nyári évad a Leszállás Párizsban című vígjátékkal kezdődött, de a látogatók többek között olyan előadásokra is számíthatnak, mint a My Fair Lady, a JanikaA miniszter félrelép vagy a Bob herceg. A szabadtéri színpadon lesz operett, táncjáték, próza, musical, koncert, mese és cirkuszművészet, a programok közel fele pedig ingyenesen látogatható. Idén akadálymentesített előadásokkal is készültek, például az egyik My Fair Lady-produkción és egy verses esten jelnyelvi tolmács segíti a megértést. A programokról bővebben itt írtunk, jegyárakat a színház oldalán találnak.

A történelmi Magyarország szívében működő Vízi Színház különleges építészeti megoldásként egy finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözeteként épült fel. A Holt-Körös vízére épített színpadával, a vele egy időben épült, hozzá tartozó fahíddal és nyár esténként a díszletként használt csillagos égbolttal együtt egészen különleges színházélményt ad a nézőknek.

 

 

Eger és a csillagok

A Moravetz Levente rendezte Egri csillagok című musicalt 15 éve a történelmi eseménnyel azonos helyszínen, az egri várban gyakorlatilag változatlan szereplő gárdával játsszák. Az egri Várban, ahol Dobó István 1552-ben elmondta híres esküjét az utolsó, augusztus 5-i előadást díszelőadásnak nevezték ki, amelyre meghívták a film még élő szereplőit. Ezen a napon találkozhat a közönség utoljára a darab jelenlegi szereplőivel, ugyanis a jövő évadban már új szereposztással, új rendezésben és teljesen megújult változatban lehet látni a darabot. 

 

 

De persze ez még mindig csak egy a 43 előadás közül, amelyet látni lehet majd az idén 43 éves Agria Nyári Játékokon. Az előadásokat három helyen: az Egri Líceum belső udvarában, az Egri Várban és a Dobó Gimnázium belső udvarában felépített színpadon tartják. És bár az egri szabadtéri színház programjainak nagy részét inkább az operettek és musicalek adják, a Marica grófnő, a Miniszter félrelép vagy a Robin Hood musical mellett bármikor beülhetünk egy jó vígjátékra, bohózatra, a kiskorúakkal pedig egy gyerek- vagy táncos előadásra. 

 

Forrás: Travello

További programok »

FEL