Két Békés megyei fürdő is dobogós “Az év fürdője” szavazáson

Harmadik alkalommal versengtek egymással a hazai fürdők. A három nyertes között egy duplázó és egy nagy meglepetés is van.

Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus 31. között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát. Az idei verseny rendkívül szoros és izgalmas eredménnyel zárult: dobogós helyezések néhány szavazaton múltak, az országosan ismert fürdőket felvonultató kategóriában a verseny történetében egyedülálló győzelem született, a kisebb, helyiek körében népszerű fürdők kategóriájának csatája pedig igazi meglepetéssel ért véget.

Az Év Fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak az ország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. A verseny történetének első duplázását könyvelheti el a Hajdú-Bihar megyei fürdő, hiszen 2015-ben, az első “Az Év Fürdője” versenyen már sikerült győznie. A legkedveltebb magyar fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel.

A Demjéni Termál Völgy a tavalyi kiírásban is szép eredményt ért el, hiszen 3. lett kategóriájában, idén csúcsra ért a feltörekvők versenyében. Népszerűségét szintén a sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket. A Cascade Barlang- és Élményfürdő igazi szemkápráztató látványosság, az egyik legkülönlegesebb hazai fürdőhelyszín.

A V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont úgy szerezte meg a győzelmet a legkisebb fürdők kategóriájában, hogy tavaly még a TOP 15-ben sem szerepelt, igazi meglepetésgyőzelem az övé. A szentendrei uszoda Magyarországon elsőként kapta meg a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos minősítését. A létesítményt leginkább a széles palettájú wellness részlege teszi kedvelté, ahol finn szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, jégbarlang, sószoba és többféle masszázs is igénybe vehető.

Megyei szinten két fürdő került be a legjobb három közé.  A Gyulai Várfürdő “Az év fürdője” kategóriában, míg az Orosháza – Gyopárosfürdő Gyógy-, Park-, és Élményfürdő “Az év feltörekvő fürdője” kategóriában ért fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A teljes megyei listákat itt tekintheti meg.

 

Forrás: azevfurdoje.hu

 

Megosztás:

Címke: , , ,