Késelés lett a vita vége

2018. február 7. 12:28 | Horváth Szabolcs

Bicskával sebesítette meg ismerősét egy férfi Nagykamaráson.

Nagykamaráson, 2018. február 6-án, 16 óra 30 perc körül egy férfi házának udvarán szóváltásba keveredett ismerősével, majd a vita közben a zsebéből elővett egy bicskát és megvágta a másik férfi nyakát. A sérültet a mentők kórházba vitték, sérülése az elsődleges orvosi adatok alapján súlyos.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az 57 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja és bűnügyi őrizetbe vette.

 

Forrás: police.hu 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL