Kertszépítésre is igényelhető állami támogatás

2021. július 14. 12:17 | behir.hu

A családi otthonteremtési támogatások között van olyan, amely a kert felújítására vehető igénybe. Az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintig igényelhető felújítási támogatás számlával igazolva minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához.

– Az udvarral és kerttel rendelkező hazai ingatlantulajdonosok közel 60 százalékánál meghatározó elképzelés, hogy kertjében komolyabb felújításba kezdjen a következő egy évben, derült ki egy 1100 fő megkérdezésével készített reprezentatív felmérésből, amelyet Közép-Kelet-Európa egyik vezető térkő- és tájépítészeti megoldásokat nyújtó vállalata készíttetett – minderről a hellovidék.hu adott hírt. A cikk szerint a válaszadók több, mint ötöde jelezte, hogy biztosan belekezd a munkába, 36 százalék esetében a kérdés napirenden van, ők azonban egyelőre még nem hoztak végleges döntést.

Az idén január 1-én indult családi otthonteremtési támogatások között szerepel olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető. Az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintig igényelhető dotáció számlával igazolva minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához. Az állami támogatás jelenleg azonban csak kerítésépítésre, illetőleg a térkő burkolatra, valamint a télikertre vonatkozik. Sem füvesítésre, sem öntözőrendszer kiépítésére, sem dísznövény vásárlására nem lehet igénybe venni.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL