Kerékpárosbarát Település címet kapott Békéscsaba

2023. április 7. 09:16 | Papp Ádám Sándor

Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatán országosan 11 település, köztük Békéscsaba kapta meg a közelmúltban a Kerékpárosbarát Település címet. Varga Tamás alpolgármester úgy fogalmazott: a megyeszékhely kerékpáros infrastruktúrája, a helyiek biciklihasználati szokásai és a helyben megvalósuló programok összessége miatt érdemelte ki városunk ezt a kitüntetést.

Varga Tamás kiemelte, hogy Békéscsabán nagy hagyománya van a kerékpáros közlekedésnek, és a 84 kilométer hosszú kerékpárút is azt szolgálja, hogy minél többen és minél biztonságosabban tudjanak biciklizni a megyeszékhelyen.

– Ha visszamegyünk az időben egészen addig, amikor 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, azt látjuk, hogy akkor még csupán 17 kilométer volt a városi kerékpárutak hossza. Az első uniós ciklusban a meglévő úthoz még 12 kilométer épült, majd 2014-től a Modern Városok Program, illetve a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak köszönhetően további 55 kilométer kerékpárúttal bővült a hálózat. A 84 kilométernyi kerékpárutunkkal élen járunk a hazai megyei jogú városokat tekintve – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzátéve, hogy sokan a holland városokhoz hasonlítják Csabát a kerékpáros kultúra tekintetében.

Varga Tamás megjegyezte, hogy a kerékpárút-hálózat nagyjából lefedi a várost, de vannak még további terveik a bővítésre. Közel 5 kilométer engedélyes kiviteli terv várja, hogy állami forrásból megvalósulhasson. A lakossági és a gazdasági szektor felől érkező igényeket is szem előtt tartva haladnak tovább.

– A fejlesztésekkel kéz a kézben jár a karbantartás is, a hálózatot folyamatosan figyelni, takarítani kell, és ha meghibásodás van, annak az elhárítása is feladat. Kiemelném továbbá, hogy 2021-ben az Andrássy út volt Magyarország legforgalmasabb kerékpáros fő utcája, a legtöbb kerékpáros itt haladt a mérés időpontjában, megelőzve komoly nagyvárosokat – hangsúlyozta az alpolgármester.

A csabai lakosság nem csupán a munkába- vagy iskolába-járáshoz használja a kerékpárt, sokan a szabadidejükben is biciklire ülnek és különböző útvonalakon haladva járják be a környéket.

–  A Wenckheim-kerékpárút ötletét az a gondolat ébresztette fel, hogy az egykori Wenckheim-kastélyokat, tehát az épített, valamint a természeti örökséget kerékpárút fűzze össze. Így jött létre a 20 kilométer hosszú hálózat, melyből 10 kilométer új építésű szakasz, további mintegy10 kilométer pedig a felújítás után lett bekapcsolva. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jó időben, hétvégenként nagyon sokan ülnek kerékpárra és járják be ezeket az útvonalakat – mondta Varga Tamás.

Az alpolgármester arra is kitért, hogy a mindennapi kerékpár használaton túl a város vezetői az extrémsportokat is támogatják, így a biciklis trükkök kedvelői találnak maguknak megfelelő helyszínt a városban.

– A pósteleki parkerdő mellett van egy pumpapálya, amelyen ha a kialakított hullámokat és kanyarokat a kerékpáros megfelelően használja, akkor tekerés nélkül képes körbe-körbe haladni rajta. Ugyanakkor ezt a sportágat a Csányi utcai extrémsport-pálya szolgálja ki leginkább. A helyszínen jelenleg hat új elemet tudnak használni fiatalok, de úgy tűnik, hogy a következő szakasz is támogatásban részesül. Ez további közel 20 millió forintos eszközfejlesztést jelent majd – tette hozzá.

Azon túl, hogy a kerékpáros infrastruktúra Békéscsabán egyedülálló és rengetegen ülnek biciklire, több program is szolgálja a kétkerekű és az egészséges életmód népszerűsítését. A kerékpáros közlekedésnek egyrészt ökológiai jelentősége van, másrészt a fizikumra gyakorolt hatása is pozitív.

– A biciklizést egészen kiskortól érdemes elkezdeni. A Tompa Szegfű utcai Tündérkert óvoda sarkán és a Penza ovinál található egy-egy KRESZ-park, ahol a kicsik gyakorolhatnak. Évente, az autómentes napon hívjuk fel a figyelmet a kerékpáros életmódra, és egyedülálló az a pályázatunk, amelynek részeként az iskolákat invitáljuk játékra: amelyik intézménybe létszámarányosan a legtöbben mennek biciklivel, az elnyerheti a Kerékpárosbarát iskola címet. Múlt évben, hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Három Város Kerékpáros Fesztivál, amelyet idén a pünkösdi hétvégén rendez meg május 26-27-én Békéscsaba, Gyula és Békés. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedig a Megvilágosodás Napja program részeként hívja fel a figyelmet arra, hogy megfelelő felszereléssel, világítással, a szabályokat betartva kerékpározzunk. Széles a paletta, a civil szervezetek is rendeznek biciklis programot a Körösök Völgyében, kastélylátogatásokat kerékpárral, és Békéscsabán baráti közösségek is nyitottak a közös biciklizésre – zárta gondolatait Varga Tamás.

További programok »

FEL