Kerekesszékes férfit fosztott ki és bántalmazott egy gyomaendrődi férfi

2024. február 22. 08:26 | behir.hu

Pénzt, telefont vett el egy védekezésre képtelen, kerekesszékkel közlekedő embertől egy férfi Gyomaendrődön. A rendőrök hamar előállították, és vádemelést javasolnak ellene. Amit lefoglaltak tőle, visszaadták a tulajdonosnak.

Kerekesszékes, védekezni nem tudó embertől akart pénzt szerezni egy férfi 2023. június 19-én este Gyomaendőrön. Először az utcán tartóztatta fel, azt állította, hogy korábban sört fizetett neki, és ennek az árát kéri vissza. A megszólított férfi nem iszik alkoholt, tehát nem volt igaz, hogy tartozik, a látásból ismert ember viszont kötötte az ebet a karóhoz. Miután pénzt nem kapott, és a segítségre szoruló férfi hívni akarta a rendőrséget, kikapta a kezéből a telefont, felpattant a kerékpárjára, és eltekert. A kifosztott férfi megpróbálta utolérni, de nem tudta, viszont amikor hazaért, ott találta a háza kapujában. Nem tágított, továbbra is pénzt kért, ekkor már azért, hogy visszaadja a mobiltelefonját. Be is ment hozzá, szó szót követett, közben egyszer arcul is csapta, és többek közt a pénztárcáját, valamint egy másik telefont vitt el tőle.

A rendőrök a bejelentés után elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, és képeket mutattak a bűncselekmény áldozatának. Felismerte a támadóját, korábban többször is látta biciklizni a háza előtt, de a nevét nem tudta. A rendőrök viszont igen, és nem sokkal később elő is állították a gyanúsítottat. Egy telefont, valamint a pénz nagy részét lefoglalták tőle, és visszaadták a tulajdonosnak. A Szarvasi Rendőrkapitányság az 51 éves gyomaendrődi férfit kifosztás és rablás bűntettek elkövetésével gyanúsítja. A vizsgálat befejeződött, a rendőrség az iratokat 2024. február 20-án vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL