Kerek negyven évig tanított a Hunyadi gimiben Sarkadi László

– Már az első felütés csoda: 40 évig tanított egy iskolában, nekem volt olyan évem, amikor öt munkahelyem is volt, persze nem egyszerre…

– Tuti biztos, hogy ezzel a 40 évvel magasan a csúcstartó vagyok. Persze az iskolánk sem régi, ráadásul az utóbbi években emelkedett a nyugdíjkorhatár. Azonfelül a szüleim falusi pedagógusok voltak – édesanyám tanító, édesapám rajz-földrajz szakos tanár –, és általuk két modellt ismertem meg: a begyökerezetteket és a vándormadarakat. A mi családunk mindig is amolyan hűséges típus volt.

– Puskáztam: a Hajdú-Bihari Mezősasról érkezett Békésbe. Miért éppen Mezőkovácsháza?

– Az egyetem elvégzését követően három lehetőségem volt, de nekem, mint falusi gyereknek elsőre megtetszett ez a kisváros – egyébként a térképről néztem ki. Nem mellesleg, már az egyetemi éveim alatt megszületett az első gyermekünk, és itt szolgálati lakást is kaptunk, ráadásul a feleségemnek az általános iskolában sikerült elhelyezkednie.

De sosem terveztem, hogy tovább álljak, hiszem itt megkaptam azt a szakmai lehetőséget, a kihívást, amire szükségem volt, s gyakorlatilag a biológiát 40 esztendeig szinte egyedül tanítottam. Így aztán a magam kis „szemétdombján” annyit kapirgáltam, amennyit csak akartam; amellett elég szép eredményeket értem el a gyerekekkel.

– Országos szinten is domborítottak?

– Na… akkor engedje meg, hogy elmeséljem: mi egy kisgimnázium vagyunk, így minden versenytípusban nyilván nem indultunk, de a mosonmagyaróvári Kitaibel Pál Országos Verseny döntőjén jó néhányszor voltunk dobogósok, illetve a Békés megyei versenyeken is többször lettünk érmesek. Továbbá 38 alkalommal vittem el a gimnazistákat csodálatos erdélyi túrákra; hazánkban is sokfelé barangoltunk. Az ezredforduló környékén pedig havi rendszereséggel, öt évig működött a Telezöld nevű kábeltelevíziós műsorunk, amelyben a közvetlen környezetünk témáit dolgoztuk fel.

– És akkor még nem is volt divat zöldnek lenni.

– Eléggé úttörő volt. Továbbá van az iskolában működik egy állandó kiállítótermünk – Mezőkovácsháza és környéke élővilága címmel; a tárlaton 220 fotót, egy gyönyörű lepkegyűjteményt, kitömött állatokat lehet megtekinteni.

Galéria

– Nem nehéz kitalálni, hiszen fentebb már kiderült, hogy honnan ered ez a határtalan természetszeretet…

– Természetesen az édesapámtól, akivel gyerekkoromban rengeteget sétáltam, meg hát ugye falusi gyerek vagyok, és már egész fiatalon faltam a Fekete István és indiánregényeket.

– A búcsúztató képein simán „lejön”, hogy az iskola mindkét tábora elfogadta, szerette: a diákok és a tantestület is. Ritka az ilyen.

– Mondtam is a búcsúztatón, hogy nyilván ez azért van, mert mindig is kompromisszumkész voltam: 14 évesen már kollégiumba kerültem, s mint vékonydongájú kissrác, nem nagyon „pipiskedtem”, de hasonló helyzetben voltam a katonaságnál is, kénytelen voltam mindenkivel kijönni.

Persze nagyon meghatódtam, amikor a kollégák, a gyerekek és a volt tanítványok búcsúztattak. Az elmúlt négy évtized alatt rengeteg szeretetet, figyelmet kaptam, ami itt tartja az embert, de – ahogy fentebb mondottam volt – nem is akartam sosem nagyvárosba menni, mert számomra idegen a maga zsúfoltságával. Kovácsházán bárhova megyek, szinte mindenhol a volt tanítványaimba „botlok.” Ráadásul a tantestület felét is ők alkották.

– Miért van olyan érzésem, hogy az elkövetkezendő időszakban sem fog unatkozni?

– Szűk 10 éve olajfestéssel is foglalkozom… de már most hiányzik a tanítás! Amúgy a búcsúztatón jeleztem is a kovácsházi könyvtár igazgatójának, hogy ingyen és bérmentve szívesen tartok bizonyos előadások. Mert nagyon szeretek előadni, ebben vagyok erős… lehet, hogy pedagógiailag egy-két dologban nem voltam erőteljes, de hát senki sem tökéletes.