Kérdőív készült a visszaváltási rendszerrel kapcsolatban

2020. augusztus 18. 19:13 | behir.hu

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a magyar emberek mindennapjait meghatározó ügyekben születő döntéseket széleskörű társadalmi, szakmai és tudományos egyeztetés előzze meg – emelte ki Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára, aki elsőként, töltötte ki a Pannon Egyetem frissen publikált kérdőívét.

Az intézmény által indított kutatás célja, hogy mind a tudomány képviselői, mind a hulladékgazdálkodási javaslatok kidolgozói megismerjék a magyar lakosság visszaváltási rendszerrel kapcsolatos álláspontját.

Az államtitkár hangsúlyozta: a környezetvédelemhez és fenntarthatósághoz szorosan kapcsolódó visszaváltási rendszer átalakítását is úgy szeretné a szaktárca végrehajtani, hogy az mind a szakma, mind a széles közvélemény egyetértésével, vagyis társadalmi konszenzussal találkozzon. Ezért a szaktárca augusztusban több hazai és nemzetközi konferenciát rendez, ahol a tudomány jeles képviselőinek, az érdekképviseleteknek és a piaci szereplőknek is lehetőségük van a hulladékgazdálkodással kapcsolatos készülő javaslatokat formálni, véleményezni.

– Ugyanerre a gondolati ívre illeszkedik a Pannon Egyetem most induló kutatása, amelyet szakmai partnerként támogat az Államtitkárság. Mindenkit arra buzdítok, hogy szánjon néhány percet az idejéből erre a fontos kérdésre, és hozzám hasonlóan töltse ki a kérdőívet – tette hozzá.

A most induló kutatás legfőbb célja annak vizsgálata, hogy a környezetvédelem hazai állapotának javítására tervezett visszaváltási rendszert hogyan értékelik az ország polgárai. A kérdések megválaszolása segíti a rendszer egyes elemeinek „finomhangolását”, a lehető legésszerűbb, legcélszerűbb döntések meghozatalát.

A kérdőív ide kattintva érhető el.

 

Forrás: dontwasteit.hu

További programok »

FEL