Karsai Gábor utánpótlás félmaratoni bajnok lett

2024. szeptember 9. 17:30 | behir.hu

Félmaratoni országos bajnokságra került sor vasárnap délelőtt a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton keretében a fővárosban.

– Aki az utóbbi időben kicsit is számított a magyar hosszútávfutásban, ott volt a vasárnapi rajtnál, és ennek megfelelően színvonalas versenyt is hozott ez az inkább késő nyári, mint kora őszi nap – írta a Békéscsabai Atlétikai Club.

Karsai Gábor végül utánpótlás félmaratoni bajnok lett, annak ellenére, hogy pár nappal a vasárnapi verseny előtt a megfázás jelei mutatkoztak nála, így még az indulása is kétségessé vált.

Vasárnap 13 ezer 500-an rajtoltak a Wizz Air Budapest Félmaratoni versenyen, ami egyben országos bajnokság is volt. Gábor mindent félretéve bátran kezdett és 3 km-ig az élmezőnnyel futott, de jelentkező betegség miatt fokozatosan leszakadt tőlük, így már "csak" az utánpótlás bajnoki címért hajtott.

Forrás: Békéscsabai Atlétikai Club

További programok »

Sport

Csak a gól hiányzott a harmadosztályú gárdák magas hőfokú csatájából

A Gyulai Termál FC hazai pályán folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát, amikor a Karcagi SE együttesét fogadta az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A két NB III.-as gárda küzdelméből igazi ki-ki meccs kerekedett, a lendületes, jó iramú találkozóból csak a gól hiányzott.
2025. február 15. 19:24
FEL