Karácsonyra kisállatot: csakis körültekintően

2023. december 26. 09:34 | Fajó Attila

Karácsonyra kedves gesztus és szép ajándék háziállattal meglepni szeretteinket. Ám a körültekintő döntés és felelősségvállalás ilyenkor is nélkülözhetetlen.

A Békéscsaba határában található menhelyen, a Remény-Lak Egyesület telephelyén sok négylábú talál otthonra. A létesítmény vezetője azonban elmondta, karácsonyt követően számos esetben érkezik hozzájuk az ajándékba szánt, de hamar megunt eb. 

– Nyilván nagyon becsülendő, amikor valaki jó szándékból ajándékot akar adni. De a nagyobb mozgásigényű, termetesre megnövő kutyát panellakásban élőnek ajándékozni felelőtlen, meggondolatlan dolog.Megfontolt döntést kell hoznunk, hiszen kutyát minimum 10-15 évre választ magának társul az ember. Volt olyan kutyusunk a telephelyen, akit az ünnep utáni első nyáron már idehoztak. Mindenki érezheti, hogy ez így nincs rendben – mondta el hírportálunknak Bencsik Tiborné, egyesületi elnök.

Dr. Ökrös István gyulai állatorvos több évtizedes tapasztalattal a háta mögött szintén a megfontoltságot hangsúlyozta. Véleménye szerint kiskedvencünk könnyen nagy problémát okozhat, ha nem megfelelő módon állunk hozzá. 

– Rejtett betegséget hordozó állatot ne vegyünk, főleg úgy, hogy az év végén sok helyen csak ügyeleti jelleggel dolgoznak az állatklinikák. A megfelelő körülményt kell megteremtsük otthon: előre kialakított hellyel és takarmánnyal fogadjuk az új családtagot – fogalmazott az állatorvos. 

A szakember továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a háziállatok tartása a sok örömmel együtt, többlet felelősségvállalással is jár, és ez nem csak az ünnepi időszak alatt tart.

További programok »

FEL