Kamatmentes lesz a Diákhitel2

2017. szeptember 19. 16:59 | behir.hu

A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón – írja az MTI.

Novák Katalin közölte, a képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamat elengedése októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is. A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget, a kamat továbbra is 2,3 százalék marad.

 

Forrás: MTI

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL