Június 17-én indul a regisztráció az idei nyári diákmunka programra

2024. június 3. 13:30 | behir.hu

Idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak – jelentette be hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

– A program elsősorban bértámogatással ösztönzi a fiatalok körében lévő munkaerőtartalék aktivizálását a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatásán keresztül, ami érdemben elősegítheti a munkatapasztalat-szerzést a fiataloknál, továbbá kiváló előszobája a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek – emelte ki Czomba Sándor.

Az államtitkár ismertette, a program eddigi tizenegy éve alatt eddig csaknem 300 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta összesen 30 milliárd forinttal. Bejelentette: a 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező fiatalok június 17-től regisztrálhatnak az idei kiírásra – a korábbi évekhez hasonlóan – a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

Az államtitkár arra az újdonságra hívta fel a figyelmet, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a programban.

A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

– A 25 év alattiak szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2024. július 1-ével állhatnak munkába. A tervek szerint mintegy 20 ezer fiatal munkába állása valósulhat meg idén a program segítségével. Az augusztus végéig tartó program részletei a foglalkoztatási portálon olvashatók – emlékeztetett az NGM államtitkára.

Forrás: NGM

További programok »

Gazdaság

Tavaly Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
12:18
FEL