Júliusban érkezik az évközi nyugdíjemelés

2022. június 13. 06:35 | behir.hu

A nyugdíjasok a júliusi nyugdíjjal együtt megkapják az azt megelőző hat hónap és a 13. havi nyugdíj után járó emelést is – erre hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára korábban azt közölte, hogy az évközi, kiegészítő nyugdíjemelés mértéke 3,9 százalék lesz, amely januárig visszamenőleg jár.

A folyósítás a megszokott módon történik, vagyis aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én írják jóvá pénzt, aki pedig postai úton kapja meg a nyugdíjat, annak a szokásos naptári napon viszi ki az összeget postás. A mostani emelés 2,6 millió nyugdíjast érint.

„A háború miatt emelkednek az árak, nő az infláció, a kormány pedig meg akarja védeni a nyugdíjasokat. Ez akkor lehetséges, hogyha a nyugdíjakat is megemeljük. Július elsejével visszamenőlegesen is megemeljük a nyugdíjakat, így az egész évben, a 2022-es évben a nyugdíjemelés mértéke 8,9 százalék lesz” – mondta korábban Orbán Viktor miniszterelnök, mikor aláírta a nyugdíjemelésről szóló rendeletet.

Az M1 Híradó korábbi becslése szerint a mostani 3,9 százalékos emelés az átlagnyugdíjat tekintve havi plusz 6200–6300 forintot jelent majd. Tehát így 161 ezerről 167 ezer forint fölé emelkedhet az átlagnyugdíj. Ezzel számolva éves szinten mintegy 75 ezer forint pluszpénzt kapnak majd az emeléssel a nyugdíjasok.

Mint ismert, a kormány nemrég arról is döntött, hogy 2023-ban is megmarad a 13. havi nyugdíj és az infláció mértékének megfelelően tovább emelkednek a nyugdíjak.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL