Jubileumi polgárőrnapot tartottak Békésen

2022. július 23. 15:00 | Vincze Attila

Huszadik alkalommal rendezték meg a Békés Megyei Polgárőr Napot a Békés-Dánfoki Üdülőközpontban szombaton. A rendezvényen a megyénkben szolgálatot teljesítő önkéntes polgárőröket is díjazták.

Az esemény megnyitóján Békés város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Kálmán Tibor beszédében örömét fejezte ki, hogy a nagy hőség ellenére is sokan eljöttek a rendezvényre. 

– Köszönöm mindenkinek azt a munkát, amit akár itt Békés városában, akár a megyében máshol tettek a lakosokért, mert az önkormányzatok nem tudnának létezni, ha nem lennének polgárőrök, és amit Önök tesznek, az felbecsülhetetlen értékű a számunkra és ezért nagyon hálásak vagyunk, ezt minden településvezető nevében mondhatom – fogalmazott a polgármester.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a Békés Megyei Polgárőr Szövetség jól működik, és egy nagyon fontos pillére az országos szervezetnek. Túrós András kiemelte: a megyei polgárőrök tekintetében nem csak a szervezettség, hanem a szakmai tevékenység is példamutató. Mint mondta, 74 egyesület, 2300 polgárőre, 640 ezer közterületi szolgálati órát teljesített a megyében, ami országosan is kiemelkedő érték.

– Itt az egy polgárőrre eső szolgálati órák száma évente 240 óra körül van, ami már önmagában is egy fantasztikus teljesítmény, de főleg ahhoz képest, hogy az országos átlag 149-150 óra között van – húzta alá.

 

Főzőverseny is színesítette a Békés Megyei Polgárőr Napot. Fotó: behir.hu

 

A beszédek után különböző ajándéktárgyakkal, díjakkal ismerték el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőröket. Köztük volt a kevermesi Viharsarok Polgárőr Szervezet elnöke is, aki a katasztrófavédelemtől vehette át az elismerést.

– A lőkösházi vasútállomáson fogadtuk a menekülteket, gyakorlatilag éjjel-nappal ott voltunk, bármikor szóltak, már mentünk is segíteni, vizet kínáltunk a vonaton, vagy ha valaki beteg volt, akkor adtunk neki gyógyszert, úgyhogy ezért a munkáért kaptuk az elismerést – részletezte Papp Katalin

A jubileumi polgárőrnapon természetesen a különböző közösségi programok sem maradhattak el, hiszen a szervezők többek között főzőversennyel, vagy éppen lovas bemutatóval is kedveskedtek a résztvevők számára. 

További programok »

Itthon

FEL