Jövőre még több pénz jut a pedagógusbérekre

2019. szeptember 19. 14:27 | behir.hu

Folytatják a párbeszédet a pedagógus szakszervezetekkel, miközben „az eddigi béremeléseket garantálva, a 2020-as költségvetésben 355 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre 2010-hez képest” – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Magyar Hírlapnak.

A lap csütörtöki számában közölte, rendszerszinten nincs tanárhiány, a helyi problémák ellen pedig tesz is a kormány a pedagógusok bérének emelésével és a pedagógushallgatóknak szóló ösztöndíjakkal.

Az interjúban az államtitkár kijelentette: „az álláshelyek egy százalékára keresünk kollégát, ami nem szokatlan hazánkban egyik ágazatban sem”. Hozzátette, hogy ez a nagyságrend is a nyári időszakra jellemző, a pedagógustársadalomban ugyanis ilyenkor szokás a munkahelyváltás.

A béremelésekről Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére. Hozzátette, jövőre 355 milliárddal több jut a pedagógusbérekre 2010-hez képest.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a diákok ma minden eddiginél több támogatást kapnak. Például a mostani tanévben elindul a középiskolás diákok külföldi ingyenes nyelvtanulását támogató program, és több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, jövőre pedig már minden diák. Emellett hatszázezer gyermek étkezik ingyen vagy kedvezményesen.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2020-ban 645 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Folyamatban van a köznevelési infrastruktúra megújítása, jelenleg nyolcszáz beruházás zajlik összesen 276 milliárd forint értékben.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL