Jövő héten kezdődik a hűtőgépcsere program

2016. július 4. 14:17 | Horváth Szabolcs

Július 11-től lehet pályázni a Dél- alföldi régióban a hűtőcsere programra. Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyt élveznek energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.  

A hűtőcsere programban a dél-alföldi régióra jutó támogatási összeg körülbelül 65 millió forint. A nagycsaládosok és nyugdíjasok két nappal a pályázat indulása előtt már beadhatják a kérvényeket és érdemes is sietni, ugyanis gyorsan elfogy a keret. Hétfőn nyolc órakor nyitották meg az észak-magyarországiak előtt a lehetőséget és tíz órakor már nem tudtak több jelentkezőt fogadni. Pedig sok vásárlónak tényleg nagy szüksége van az új hűtőszekrényre. Ilyés Sándornét egy műszaki áruházban, nézelődés közben szólítottunk meg.

- Ugyan van fagyasztószekrény otthon, de nagyon-nagyon régi - mondta az asszony. - Orosz gyártmány és amikor ez készült, még senki nem foglalkozott azzal, hogy mennyi a fogyasztása. Emiatt zömmel nem is használom.

Ha sikeresen pályázik valaki és elnyeri a maximum 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást, akkor a régi használt hűtőszekrényét az áruházba kell vissza hoznia. Azért, hogy a nyugdíjasok helyzetét, a műszaki bolt a szállítást is átvállalja egy kisebb összegért. 

Torzsa Erika, a Media Markt Békéscsaba Kft. háztartási gép osztály vezetője elmondta, amennyiben a pályázaton nyertes A+-os energiaosztályú hűtőt vásárol, maximum 25 ezer forintos támogatást kaphat. Ha két A+-ost akkor 35 ezer forint a támogatás, három A+-ost, akkor akár 45 ezer forintos is lehet.  
Leghamarabb augusztusban kapják meg a nyertes pályázók a hűtőszekrényeket. A  2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette. A mostani támogatásról pontos adatokat a kormányhivatal honlapján lehet megtudni. 

FEL