Jövő héten érkezik a 13. havi nyugdíj a számlákra

2023. február 5. 16:25 | behir.hu

Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára kapják a járandóságukat, azokhoz február 10-én, pénteken érkezik az utalás.

Mindez több mint 2,4 millió állampolgárt érint, a februári járandóságok teljes összege pedig meghaladja a 935 milliárd forintot – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Egy 208 ezer forintos átlagnyugdíj esetén tehát most 416 ezer forint érkezik az idősekhez. Azok is megkapják ezt a juttatást 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni, ilyen – egyebek mellett – például a rokkantsági ellátás, rokkantsági járadék, a fogyatékossági támogatás. 

Hozzátette: a napokban kiutalandó 935 milliárd forintot a február havi nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások, valamint a 13. havi nyugdíj és ellátás összege teszi ki.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL