Jovana Ilics: Otthon érzem magam Békéscsabán

14:35 | Kovács Dávid

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE átlövője nyáron érkezett a csapathoz és szombaton, az Eszterházy SC elleni mérkőzésen már 100. bajnoki gólját is megszerezheti lila mezben. A 24 éves játékos bízik abban, hogy a veretlen egriek otthonában is bizonyíthatják majd, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt hónapokban.

– A csapat múlt szombaton 34–32-re nyert a Szigetszentmiklós ellen és megerősítette 3. helyét a táblázaton. Hogyan élted meg ezt az összecsapást?
– Egy nagyon kemény, fizikális mérkőzés volt, emellett mentálisan is megterhelő volt – kezdte a bosnyák játékos, aki hét találattal a találkozó egyik legjobbja volt. – Hol fent voltunk, hol lent, volt, hogy hattal vezettünk, majd pár perccel később ismét egy-két találat volt a különbség. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk, mert ősszel héttel kaptunk ki idegenben. Örülök annak, hogy csapatként is bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk és fejlődtünk az októberi meccshez képest.

– Nem vár rátok könnyebb összecsapás legközelebb sem, hiszen az Eszterházy otthonában léptek pályára.
– Igen, hasonló a helyzet, mert ősszel a szigetszentmiklósi találkozó után az egriektől is kikaptunk. Remélem, most nyerhetünk, még akkor is, ha idegenben játszunk. Szerintem jobb csapat vagyunk, mint ősszel, sokat bizonyítottunk az elmúlt hónapokban. Nagyon bízom a csapatban, hiszek benne, hogy jobbak vagyunk, de természetesen ezt a pályán is be kell bizonyítanunk.

– Az Eszterházy veretlen a bajnokságban, Békéscsabán is nyert. Hogyan emlékszel az októberi mérkőzésre?
– Nagyon jó csapat az egri, kiválóan egy az egyeznek, ezt mindenképpen meg kell fékeznünk. Védekezésben folyamatosan azon vagyunk, hogy előrébb lépjünk. Tiszteljük az ellenfelünket, megérdemelten áll a 2. helyen, nem véletlen, hogy még nem veszített egy mérkőzést sem. Októberben kikaptunk tőlük hazai pályán, azóta is rendre bizonyítják, hogy jó csapatot alkotnak és kiválóan szerepelnek. Hiszek a lányokban, rajtunk múlik, hogy be tudjuk-e bizonyítani, hogy jobbak vagyunk.

 

Az átlövő a csapat nagy erőssége ebben a szezonban (Fotó: Bere Mátyás)

 

– Nem vagytok könnyű sorozatban, de egyelőre a 3. helyen álltok. Nyáron érkeztél Békéscsabára, hogyan érzed magad a csapatban?
– Tulajdonképpen nincs sok szabadidőnk, főként pihenéssel töltöm az időt, ha szabadidőt kapunk. Nagyon jól érzem magam ebben a csapatban. Szeretek itt kézilabdázni, az edző, a stáb és a csapat is nagyon befogadó, boldog vagyok itt.

– Mi a véleményed a városról? Hogy tetszik Békéscsaba?
– Ez nem egy nagy város, de szeretem. Ha akad is szabadidőm, nem sokat szoktam mozogni a városban, de időnként szeretek elmenni vásárolni, ami a mentális egészségemet segíti, illetve időnként együtt kávézunk a lányokkal. Nagyon szép város, szeretek itt élni. Kedves mindenki, otthon érzem magam itt.

– Pár hónapja vagy a csapatban, hogyan haladsz a magyar nyelvvel?
– Már sok mindent megértek, az edzéseken már nem küzdök úgy, mint az elején. Örülök, hogy szinte mindent megértek, de nem igazán tudok még beszélni. A jövőben szeretnék még többet tanulni, főleg, ha hosszútávon maradok Magyarországon. Azt hiszem, számomra nem olyan nehéz a magyar, mert az én anyanyelvem sem könnyű. Azt hiszem, ez lehet a második nyelvem, majd meglátjuk.

 

Megtöri-e a Békéscsaba az Eszterházy veretlenségét?

Az Eszterházy október elején két góllal nyert Békéscsabán, az a siker pedig olyan lendületet adott a csapatnak, amely azóta is kitart, az összes szoros mérkőzést meg tudta nyerni: hárommal verte a PTE PEAC-ot, kettővel a Győr U20-as csapatát és a Komáromot, eggyel pedig az FTC U20-as gárdáját, ráadásként az éllovas MTK-tól is pontot csent. A hevesi alakulat ennek eredményeképp tizenhét győzelemmel és egy döntetlennel, 35 pontot gyűjtve foglalja el a 2. pozíciót a táblázaton. Kocsis Csaba együttesének dolgát sem könnyítik meg a sérülések, Tóth Leila szeptember óta harcképtelen, Csáki Zsófi és Hadnagy Fanni mellett pedig legutóbb Losonczi Anna vált ki, azonban Nikolina Milojkovic téli érkezése a védekezést stabilabbá tette, a kiváló csapatmunkát pedig a csabaiak is megtapasztalhatták az őszi összecsapáson. A 19. forduló rangadója 18 órakor kezdődik az egri egyetemi sportcsarnokban, a sípot Marosi Zoltán és Pap Ervin fújja majd.

 

NŐI KÉZILABDA NB I/B
19. FORDULÓ

Február 27. (péntek)
18.00 Gárdony-Pázmánd NKK–Érd

Február 28. (szombat)
15.30 Szigetszentmiklós NKSE–DVSC SCHAEFFLER U20
16.00 PTE PEAC-SIPO–ENUSE, Ferencvárosi TC U20–Tempo KSE
18.00 Borsod SK–MTK Budapest, Eszterházy SC–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, Hajdúnánás SK–Győri ETO KC U20, Komárom VSE–PC Trade Szegedi NKE

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. MTK 35 pont (+234-es gólkülönbség) 2. Eszterházy 35 (+93) 3. Békéscsaba 27 (+83) 4. Komárom 26 (19 mérkőzés, +61) 5. Szigetszentmiklós 24 (+57) 6. Hajdúnánás 21 (–9) 7. DVSC U20 21 (–11) 8. Tempo KSE 20 (+18) 9. Győr U20 17 (+20) 10. Gárdony-Pázmánd 14 (19, –38) 11. FTC U20 13 (–38) 12. Borsod 11 (–49) 13. Érd 11 (–94) 14. PTE PEAC 7 (–96) 15. ENUSE 6 (–86) 16. Szeged 2 (–145)

További programok »

FEL