Jön a Magyar Pálinka Szépe!

2016. március 18. 09:13 | Horváth Szabolcs

A Miss Alpok Adria verseny elődöntőjét szervezi a Szépet a Színpadra Egyesület. A hölgyek a gyulai Pálinka Fesztivál kísérő rendezvényén, a Magyar Pálinka Szépén mutatkoznak majd be. A szervezők folyamatosan várják azok jelentkezését, akik ki szeretnék próbálni magukat a nívós megmérettetésen.

A szervezők célja, hogy a Pálinka Fesztivál nagy múltú rendezvényének, olyan plusz ízt is biztosítsanak a Magyar Pálinka Szépén keresztül, ami még inkább színesítheti a fesztivált. Az induló hölgyek a felkészülés után, szebbnél szebb ruhákban mutathatják meg magukat a nagyérdeműnek, majd az elődöntőn.

- Érdekessége ennek a rendezvénynek, hogy most egy új szervező egy új tulajdonos lépett a Pálinka Fesztivál porondjára a Bora Kft. Velük szeretnék egy még színvonalasabb rendezvénnyé, illetve egy rendezvény elemmé tenni ezt a Magyar Pálinka Szépe megmérettetést. Fontosnak tartjuk, hogy minél több hölgy jöjjön el erre az elődöntőre és érezze sajátjának a versenyt. Mi mindent megteszünk azért, hogy a színpadon csak saját magukra, a produkciójukra kell, hogy figyeljenek majd- mondta a sajtótájékoztatón Szabó Béla a Szépet a Színpadra Egyesület képviselője. 

A tavalyi verseny sorozat győztese elmondása szerint, azért indult el, hogy a tunéziai utazást a fődíjat megnyerje, de amikor elkezdte a versenyt, már nem csak ez vezérelte.

- A verseny ideje alatt nagyon jól éreztem magam. Volt egy két napos felkészítő táborunk, ahol a lányokkal együtt töltöttünk el rengeteg időt, úgyhogy egy kis csapat építő barátnő szerző tréningnek is felfogható ez az egész. És igazából a verseny után rengetegen megkerestek fotózásokkal kapcsolatban- mondta Szakálos Dóra a tavalyi Miss Alpok Adria, Békés Megye Szépe.

Tehát a legszebb hölgyek előtt kitárulhat a divat ipar kapuja is. Az Arcanum Hotel szintén nyitva fog állni a versenyzők előtt. A felkészülés egy része és az idén már műtermi fotózás is itt történik majd.

- Turisztikai attrakcióról beszélünk. Hiszen Békéscsaba egyrészt lehet hogy nem centrális helyzetben van az ország szempontjából, illetve földrajzilag, de ettől függetlenül még sem vagyunk a világ végén. Én azt gondolom, hogy Békéscsabának csodálatos lehetőségei vannak. Ezeket a szépségeket szeretnénk kiemelni, még inkább előtérbe helyezni és ezzel is öregbíteni a város a megye jó hírét- nyilatkozta az Arcanum Hotel szálloda igazgatója Vlasics Gergely.

 

A Magyar Pálinka Szépének az is fontos küldetése, hogy ez a két hungarikum, a tiszta gyümölcspárlat, vagyis a pálinka és a hölgyek szépsége, eleganciája is összefonódjon.

 

FEL