Jól érezték magukat a gyerekek a természetismereti táborokban

2023. augusztus 6. 09:13 | behir.hu

Összesen hatvannégy gyermek vett részt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában, júliusban szervezett természetismereti táborokban.

A két tábori turnust hasonló programokkal bonyolították le, szakmai, szabadidős és kézműves foglalkozásokon egyaránt részt vehettek az általános iskolások – számolt be a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos oldala. A szakmai programok között nagy sikert aratott a hajnali madarászat, melynek során a Réhelyi tanösvény ébredező élővilágát figyelték meg a gyerekek, majd beazonosították a különböző fajokat. A nagyszénási Mira Csillagászati Egyesület tagjai izgalmas előadást tartottak, két teleszkóp segítségével a különböző halmazokat, páros csillagokat és a Tejútrendszert is megcsodálhatták a rséztvevők.

Az igazgatóság munkatársai érdekes előadásokat tartottak a túzokokról, a kardoskúti madárvilágról, volt botanikai túra és ragadozómadár-bemutató is. Utóbbi igen nagy sikert aratott, mivel a gyerekek akár kézre is vehettek egy vándorsólymot vagy egy afrikai uhut. Az éjszakai riadó szintén bőven tartogatott izgalmakat.

A kézműves programok keretében készítettek papírsárkányt, lepkeházat, leskunyhót, sőt, még egy négy állomásos tanösvényt is, kizárólag természetes anyagok felhasználásával. A gyerekek ügyesen oldották meg a különböző ügyességi feladatokat, jól töltötték ki a szakmai programokhoz kapcsolódó feladatlapokat. A tábor végén összesítették a tábor vezetői az elért pontokat, a legügyesebbek apró nemzeti parki ajándékokat is kaptak.

Természetismereti táborokba külföldről, Romániából és Belgiumból is érkeztek magyar anyanyelvű résztvevők.

 

További programok »

FEL