Jelentősen csökkent a parlagfű pollenkoncentrációja

2018. szeptember 7. 13:11 | behir.hu

Az átvonuló hidegfront és a csapadékos időjárás hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte jelentősen csökkent - közölte Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Levegőhigiénés és aerobiológiai osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Szigeti Tamás azt mondta, ennek ellenére az allergiások még szeptember végéig számíthatnak tünetekre. Idén a parlagfűszezon egy héttel korábban kezdődött a szokásosnál, a pollenszint júliusban, illetve augusztusban is magas volt - fűzte hozzá.

Elmondta: az OKI az allergiások segítésére idén kidolgozott egy térképes parlagfűpollen-előrejelzést, amely naponta frissül és a polleninfo.oki.hu érhető el. Az allergiások a térkép függvényében megtervezhetik utazásaikat és felkészülhetnek az adott térség parlagfűpollen-koncentrációjára.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL