Javultak a szociális lakhatási lehetőségek Kunágotán

2023. október 24. 15:23 | behir.hu

Kunágota Község Önkormányzata a „Szociális lakhatási lehetőségek javítása Kunágota településen” című pályázat révén 199,96 millió forint 100 százalékos támogatásban részesült.

Kunágota község lakosságának egy jelentős része a település szegregátumaiban él. Az itt lakók száma ugyan csökken, de az itt maradók kilátásai egyre romlanak, ezért elengedhetetlenné vált az érintett családok társadalmi leszakadásának megállítása. A településen nagy a munkanélküliség, ami jelentős társadalmi feszültséget indukál. Több olyan háztartás is van az akcióterületen, ahol több család, generáció él együtt. Az egészségtelen környezet és a rossz közösségi példa nem teszik lehetővé, hogy az ott élők felismerjék saját életük hiányosságait és törekedjenek a társadalmi normáknak megfelelő életvitel (tanulás, munka, stb.) megkezdésére.

Kunágota Község Önkormányzata e támogatás segítségével kívánta kiterjeszteni a szegregátumában megkezdett integrációs programját. Míg az EFOP-1.6.2 keretében elért eredmények a célcsoporttagok egyéni fejlődésén keresztül nyilvánulnak meg, addig az EFOP-2.4.1 a szegregált élethelyzetek felszámolását, infrastrukturális feltételeit biztosítja. A fejlesztés eredményeként a projekt zárására a pályázó 6 db korszerű lakásban helyezi el a leginkább rászoruló szegény családokat. A település integrált részén kialakításra került a szolgáltató ház, amely a szegregátumban élők és a település többi lakosa számára nyújt különböző szolgáltatásokat. A szegregátumokban két új épület szolgáltató pontként funkcionál.

Az EFOP-1.6.2 fejlesztéssel összhangban a bérlakásokban az egyéni és családi fejlesztési tervvel érintett személyek közül legalább 32 fő számára biztosít korszerű, komfortos lakást, hogy a szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programban megkezdett társadalmi fölzárkózás infrastrukturális feltételeit biztosítsa.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

A projektről bővebb információt a http://pro-it.hu/kunagota.hu/ oldalon olvashatnak.

Forrás: Kunágota Község Önkormányzata

További programok »

Itthon

Kisorsolták a 2024. évi önkormányzati választások területi listáinak sorszámát

A Békés Vármegyei Területi Választási Bizottság keddi ülésén megtörtént a 2024. évi önkormányzati választásokra állított területi listák sorszámának kisorsolása. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jelölőszervezetei mellett eldőlt a helyi roma, illetve román nemzetiségi önkormányzati képviselők jelölőszervezeteinek sorrendje is.
2024. május 7. 19:13
FEL