Januártól megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák

2022. december 30. 08:27 | behir.hu

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a módosítás a MTÜ véleményezésével született és mintegy 2,5 millió kártyafelhasználót és közel 50 ezer hazai turisztikai szolgáltatót érint pozitívan.

Közölték, a SZÉP-kártya eddig is a belföldi turizmus motorjának számított, azonban az intézkedés hatására várhatóan tovább nő a népszerűsége, hiszen mind a kártya tulajdonosok, mind az elfogadóhelyek, vállalkozások számára könnyítést és támogatást jelent a szankciós válságban.

Az alszámlák közötti átjárhatóságot 2022. február 1-je óta tette lehetővé a kormány; a megszüntetésükre vonatkozó javaslat kidolgozását pedig a 2022. november 21-én bejelentett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetét javító intézkedés csomag keretében írta elő – emlékeztetett az ügynökség.

Az MTÜ által véleményezett módosításnak köszönhetően a jövő év elejétől még könnyebben, megkötések nélkül költhetik el a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket a tulajdonosok. Ezentúl előnyt jelenthet számukra, hogy a továbbiakban nem szükséges az egyes alszámlákon rendelkezésre álló összeg nagyságát folyamatosan nyomon követni. Ez jelentős mértékben járulhat hozzá a szankciós energiaválság által különösen hátrányosan érintett turisztikai vállalkozások gazdasági helyzetének javításához.

Azt írták, hogy a SZÉP-kártya, 11 évvel ezelőtti létrehozása óta, a belföldi turizmus ösztönzésének egyik legfontosabb eszköze. Ennek oka, hogy a vidéki Magyarországra elsősorban hazai vendégek utaznak, arányuk az idei év első 11 hónapja során a teljes, 26 milliós forgalmon belül 74 százalékos volt.

A módosítás jelentőségét mutatja, hogy 2022. november végén a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló keret mintegy 88 milliárd forint, melyet országszerte közel 50 ezer elfogadóhelyen használhatnak fel a kártyabirtokosok. A jövő év elejétől életbe lépő módosítás így elsősorban a vidéki szolgáltatók forgalomnövekedéséhez és rentábilis működéséhez járulhat hozzá – hangsúlyozták.

A SZÉP-kártya népszerűsége a felhasználók körében töretlen, a kártyával történő költések hónapról-hónapra meghaladják a jóváírt összeg mértékét. 2022. január-november között több mint 302 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a kártyákra, míg ugyanezen időszak alatt a munkavállalók költései meghaladták a 350 milliárd forintot – állapította meg az MTÜ.

A SZÉP-kártya tulajdonosok és az elfogadóhelyek számára egyaránt könnyítést jelentő módosítás most még kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a fizetést, ami további turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönözheti a kártyabirtokosokat, miközben a szolgáltatók adminisztrációs terhei is csökkennek – áll a közleményben.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL