Ízelítő a szlovák kultúrából

17:40 | Sipos Gábor

A szlovák kultúra napját rendezték meg péntek délután a CsabaPark csarnokában. A délutáni kezdésre még csak szállingóztak a vendégek, de később, a ruhabemutatóra már szinte minden asztalnál ültek érdeklődők.

Kellemes illatok töltötték meg a nagycsarnok kicsinek cseppet sem mondható légterét péntek délután. A finom illatok egy sarki rögtönzött konyhából reppentek elő gőz formájában, majd szétoszolva, nyelésre ingerelték a publikumot. A formaruhába öltözött hölgyek gőzgombócot, kvaszienkát készítettek és kínáltak széles mosollyal. Amíg ők etették a publikumot, addig látnivalóval is ellátták a szervezők (a Békés-Help Alapítvány munkatársai) az egybegyűlteket.

Richard Kmet főkonzul üdvözölte szlovákul a jelenlévőket, majd kiemelte, nagy öröm számára, hogy az identitásukat és szlovákságukat ünnepelhetik Békéscsabán. Elmondta, azt hallotta, hogy nemcsak egyszeri alkalomról van szó, a szervezők hagyományt teremtenének, így még nagyobb az öröme, hogy itt lehet. 

A főkonzultól Püski-Liker Bence vette át a szót. A Csabai Szlovákok Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy szerinte is minden lehetőséget meg kell teremteni arra, hogy a szlovákság méltóképp ünnepelje származását és identitását.

A rendezvény fővédnöke, dr. Takács Árpád kérdésünkre elmondta, hogy szerinte szlovákság nélkül nincs Békéscsaba.

– A szlovákság az egyik legfőbb erőnk és adja azt a hagyományt, amely a magyar kultúrával összefonódva egy sajátos közeget, identitást hozott létre – mondta.

A programok sora Hudák Mariann Mesterremek díjas viseletkészítő előadásával indult, szavait egy idő után a látvány váltotta fel. Az előadásban elmondottak csodaszép ruhaköltemények formájában jelentek meg a színpadon. A hölgykoszorú a félórás bemutatón mintegy 100 viseletet tárt a közönség elé. Újabb előadással folytatódott a délután, Kiszely András vezette be az egybegyűlteket a szlovákság Békés megyei történetébe.

A kora este hátralévő részében, cikkünk megjelenését követően már a hangulati elemeké volt a főszerep: a színpadon a Szőlőfürt citerazenekar, a Bellencéres Néptáncegyüttes lépett fel. 18 órától a Békéscsabai Jókai Színház művészei adtak operettműsort, illetve este 7 órától Csordás Ákos szórakoztatja a rajongókat. A tervek szerint disco-val zárul a nap programja.

 

Galéria

További programok »

FEL