Ittasan vezetett, oszlopnak ütközött

2017. június 14. 18:46 | Mikóczy Erika

Ittasan vezette autóját és balesetet szenvedett egy férfi Gyulán. A rendőrség vádemelést javasol ellene.

Oszlopnak ütközött egy személygépkocsi 2017. március 17-én, 10 óra 30 perc körül Gyulán, a Galamb utcában.

A balesetben senki nem sérült meg, a jármű vezetője éppen el akart menni a baleset helyszínéről, amikor a rendőrök odaértek.  Többször felszólították, hogy állítsa le a járművet és szálljon ki az autóból, de ezt nem tette meg. Az egyik rendőr húzta be a kéziféket és állította le a kocsit. A férfi még ezután is próbálta beindítani a motort, el akart indulni.

Az alkoholszondát nem tudta megfújni, ezért a rendőrök orvosi vizsgálatra és mintavételre előállították. Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint az 57 éves gyulai S. György vérében 1,72 g/l ezrelék volt a véralkohol koncentráció, tehát súlyosan ittas állapotban vezetett.

A rendőrök büntető feljelentést tettek ellene és bevonták a vezetői engedélyét. A Gyulai Rendőrkapitányság 2017. június 12-én lezárta a férfi ellen ittas járművezetés gyanúja miatt indított nyomozást és a büntetőeljárás iratait vádemelési javaslattal elküldte a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Forrás: police.hu

További programok »

Gyula

Jubileumi kutyaparádé Gyulán: A legügyesebb kutyák versenyeztek a Medivid Kupán

Több mint százhúsz gazda és közel százhetven kutya gyűlt össze a hétvégén Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, hogy számot adjanak tudásukról és tanúbizonyságot tegyenek az ember-állat közötti mély bizalomról. A jubileumi, 30. Medivid Agility Megmérettetés idén is nemzetközi mezőnyt és látványos futamokat hozott a fürdővárosba, ahol a profik mellett a para-agility versenyzők is bizonyíthattak.
2026. április 26. 15:21
FEL