Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 375 ezer forint pénzbüntetést és 1 év 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki jogerősen előkészítő ülésén a Békéscsabai Járásbíróság egy 35 éves, büntetlen előéletű geszti férfival szemben, aki egy autó vezetőjeként ittas állapotban okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet. Az eljárás során felmerült közel 300 ezer forint összegű bűnügyi költséget is neki kell majd megfizetnie a bíróság jogerős ítélete szerint.
A férfi 2024. július 27-én, a délelőtti órákban legalább 2 deciliter pálinkát fogyasztott el, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy egy személygépkocsi volánja mögé üljön. 12 óra előtt nem sokkal egy személygépkocsit vezetve közlekedett Geszt – Nagygyanté – Okány – Vésztő települések érintése után Doboz lakott területén kívül a 2434. számú úton Vésztő felől Doboz irányába. Haladása során egy egyenes vonalvezetésű útszakaszon az ittassága miatt az úttestről lehaladt a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára, ahol az ott lévő optikai terelőoszlopnak, „Állatok” veszélyt jelző táblának és egy fának ütközött, majd a járművel tovább sodródott a jobb oldali vízelvezető árokba, ahol az ott lévő cserjének és fának ütközve állt meg. A baleset következtében a jármű jobb oldali első utasa 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, sorozat-bordatöréseket és más könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a terhelt szintén súlyos sérüléseket szenvedett. A férfit – az orvosi ellátását követően – a rendőrök előállították a gyulai kórházba vér- és vizeletminta vétele céljából, amelyek alapján megállapítást nyert, hogy úgy vett részt a közlekedésben, hogy igen enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.
A terhelt cselekményével megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség