Ittasan, jogosítvány nélkül vitt el egy autót, gyorsan elfogták

2022. január 8. 06:19 | behir.hu

Elvitt egy autót egy férfi Dombegyházáról – nem volt nehéz dolga, mert a kocsiban benne volt az indítókulcs. A rendőrök azonban rövid idő alatt elfogták és kiderült, hogy ittasan vezetett, ráadásul jogosítványa sincs.

A rendőrség közleményében azt írja: elvitt egy férfi egy ház elől egy autót tavaly szeptemberben Dombegyházon – a jármű nem volt bezárva és az indítókulcs is benne volt. A férfi, aki elmondása szerint reggel összeveszett élettársával és ezért italozott, a kocsmából egyik rokonához indult. Útközben figyelt fel a kocsira és gondolta, azzal megy tovább. Egy darabig el is ment vele, majd egy külterületi részen, az út szélén hagyta. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei a férfit két óra alatt azonosították és elfogták. Kiderült, hogy nincs jogosítványa és ittasan vezetett, így a jármű önkényes elvétele mellett még egy bűncselekményt, illetve egy szabálysértést is elkövetett. A gépkocsit a tulajdonosa a rendőri intézkedés után sértetlenül visszakapta.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a jármű önkényes elvétele miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és annak iratait  január 6-án továbbította az ügyészségre.

További programok »

Kék hírek

Bolti szarkával és bódult sofőrökkel szemben is intézkedtek a rendőrök

Egy csabai üzletből akart lopni az a nő, aki ellen lopás miatt indult eljárás kedden Békéscsabán. Szintén a megyeszékhelyen intézkedtek a rendőrök azzal a férfival szemben, aki ittasan, ráadásul jogosítvány nélkül autózott az Illésházy utcában. Bucsán olyan sofőr bukott le, aki drogot fogyasztott, mielőtt volán mögé ült.
2026. október 14. 13:31
FEL