Ittasan, eltiltás hatálya alatt okozott balesetet egy vésztői férfi – elítélték

2023. június 13. 18:46 | behir.hu

Eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette, cserbenhagyás vétsége, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, valamint magánlaksértés bűntette miatt – részben a Gyulai Járási Ügyészség, részben a Szeghalmi Járási Ügyészség vádirata alapján – 1 év 3 hónap időtartamú végrehajtandó börtönbüntetésre és 3 év időtartamú közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélt nem jogerősen a Szeghalmi Járásbíróság előkészítő ülésén egy 27 éves büntetett előéletű vésztői férfit.

A férfi, aki eltiltás hatálya alatt, ittasan okozott közlekedési balesetet és a helyszínről anélkül távozott, hogy a baleset következményeiről meggyőződött volna. Ezen felül az egyik éjszaka egy idegen tanya kazánházában éjszakázott, amely miatt, a büntetőügyek egyesítése folytán, szintén ebben az eljárásban kellett bíróság elé állnia. Mivel a férfi a bűncselekményeket egy korábban vele szemben kiszabott, 1 év 3 hónap időtartamú, próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, ezért a bíróság a kiszabott börtönbüntetésen felül elrendelte a korábbi felfüggesztett fogházbüntetés végrehajtását is.

A férfit a Szeghalmi Járásbíróság a 2022. október 14-én jogerőre emelkedett büntetővégzésével ittas járművezetés vétsége és más bűncselekmény miatt 1 év 3 hónap időtartamú, 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfi 2022. november 25-én napközben alkoholt fogyasztott azonban sem ez, sem a bíróság eltiltó végzése nem tartotta vissza attól, hogy az esti órákban egy személygépkocsi volánja mögé üljön és azzal Vésztő lakott területén, a Kinizsi utcában közlekedjen. Haladása során a Kinizsi utca – Vágóhíd utca kereszteződésében ittassága miatt úgy kanyarodott balra, hogy eközben nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget a Kinizsi utca úttestjén vele szemből érkező és egyenesen tovább haladni szándékozó személygépkocsinak, s összeütköztek. Az ütközés után mindkét járművezető kiszállt, szóváltásba keveredtek, majd a terhelt anélkül, hogy a baleset következményeiről, az esetleges sérülésről meggyőződött volna, visszaült a gépkocsiba, a másik gépkocsit kikerülte, majd nagy sebességgel elhajtott. Nem jutott messzire, 200 méter megtétele után, a Vágóhíd utcában ittassága folytán egy ház kerítésének ütközött. A férfi a bűncselekmények elkövetése során közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. A járművek ütközése következtében személyi sérülés nem történt, de annak reális veszélye fennált. Mindkét személygépkocsi megrongálódott.

A terhelt cselekményével megsértette a KRESZ 4.§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat, mely szerint járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott érvényes engedéllyel rendelkezik, és a járművezetéstől eltiltva nincs; a 4.§ (1) bekezdés c) pontját, amely értelmében járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszesital fogyasztásából származó alkohol; valamint az 58.§ (1) bekezdését, amely előírja, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles azonnal megállni, s a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

A férfi 2022. december 26-án, a késő esti órákban ittas állapotban kötekedett, kiabált az édesapjával vésztői közös otthonukban, ezért az apja az éjszaka folyamán kétszer is kihívta a rendőröket. A második alkalommal a rendőrök a férfit megbilincselték és előállították a Szeghalmi Rendőrkapitányság épületébe. Miután éjfél előtt nem sokkal szabadon bocsátották, a férfi gyalogosan elindult Vésztő irányába. 3-4 kilométert ment, amikor elért egy, a 4234. számú út mentén étteremként és panzióként működő tanyát. Mivel nagyon elfáradt, úgy döntött, hogy a szálláshely valamelyik mellékhelyiségében tölti az éjszaka hátralévő részét. Átmászott a nagykapun, majd az üzemeltető tudta és beleegyezése nélkül bement a nyitott állapotban lévő kazánházba. A kazánházban talált alkoholt, abból fogyasztott, majd elaludt. Másnap hajnalban a járőrök ébresztették és ismételten előállították.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

Itthon

Rossz szírekkel szolgált – embercsempészet miatt áll bíróság elé a román nő

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Battonyai Járási Ügyészség rekordgyorsasággal, a cselekmény másnapján bíróság elé állított egy 36 éves Magyarországon büntetlen előéletű, Romániában élő, román állampolgárságú nőt, aki 3 szír állampolgárnak nyújtott segítséget abban, hogy a román-magyar államhatárt a zöldhatáron keresztül, a jogszabályi rendelkezések megszegésével, okmányok nélkül átlépje.
12:00
FEL