"Isten szavának igazát, a szív a dalban éli át"

2017. január 29. 12:32 | Horváth Szabolcs

A Reformáció 500. évfordulója alkalmából a Calandrella Kamarakórus is nagyszabású, különleges műsorral készül az Alföld Quartettel közösen. A kamarakórus művészeti vezetője és karnagya, Kutyejné Ablonczy Katalin egy olyan programot álmodott meg, melynek végighallgatásával a publikum egy igazi időutazáson vehet részt. A műsor terve már kész, jelenleg a próbák zajlanak.

„Luther korától kezdve egészen a kortárs evangélikus zeneszerzőkig jutunk el az előadás során. Öt olyan zeneszerzőt választottam, akik evangélikus énekeket dolgoztak fel, és műveiken keresztül felidézhetünk egy-egy korszakot. Énekelünk például Johann Waltertől, aki "Az erős vár a mi Istenünk” című, Luther Márton által írt korált írta át két szólamra, amely az evangélikusok himnusza is egyben. Felcsendül majd Telemann és Mendelssohn egy-egy műve is, valamint a tőlünk megszokott Ola Gjeilo, kortárs evangélikus zeneszerző kórusra, vonósnégyesre és zongorára írt szerzeményei is, melyekben közreműködik az Alföld Quartet és Rázga Áron, zongoraművész. Nemcsak az évszázadok miatt volt nehéz összeállítani  a műsort, hanem azért is, mert témában is össze kellett fonni az egészet. Aki ezt meghallgatja, nemcsak idő, hanem egy lelki utazáson is részt vehet majd.”- mondta a karnagy. Hozzátette, hogy címet még nem találtak a koncertnek, de az egyik kórustag egy Luther versben ezt olvasta: "Isten szavának igazát, a szív a dalban éli át". Ennek az előadásnak ez lehet a mottója, ami köré egy meghitt, áhítattal telt előadás épülhet fel.   

A minőségi, élő kamarazene kedvelői ezt a Reformáció 500. évfordulója alkalmából életre hívott előadást várhatóan áprilisban láthatják és hallhatják a Csabagyöngye Kulturális Központban.     

További programok »

FEL