Ismét segített a hétpettyes szervezet

2022. november 5. 13:04 | Vári Bianka

A Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg gyermekekért szombaton szimpóziumot, azaz konferenciát tartott az érintett családoknak. Ezúttal a serdülőkor került fókuszba az előadások során, emellett az alkalom jótékony célt is szolgált, hiszen egy hét éves kislány családjának gyűjtöttek pénzbeli és tárgyi adományokat.

A kamaszkor egyaránt megviseli a szülőt és a gyermeket, azonban ha ehhez az időszakhoz egy olyan krónikus betegség is társul, mint a diabétesz, az komoly kihívásokat okoz. Az I-es típusú diabéteszt ráadásul legnagyobb számban a 10 és 14 éves kor között diagnosztizálják – mint ahogy az egyik előadásból kiderült. Többek között ezért került a nap központjába a kamaszkor és a betegség kapcsolata.

A szervezet kuratóriumi elnöke szerint az esemény azért is örömteli, mert a járvány két éve után újra találkozhattak azok a szülők, akik diabéteszes gyermeket nevelnek – nagy szükség van ugyanis a személyek kapcsolatok erősítésére, a problémák közös átbeszélésére.

 

Kosznáné Dr. Pule Ilona; fotó: behir.hu/Vári Bianka

 

Az elnök köszöntő szavai után Barta Nina, Balázs Laura és Balázs Leila akrobatikus moderntánc bemutatóval nyitotta meg a rendezvényt. Nina maga is diabétesszel él, de mint mondta, ez már egyáltalán nem befolyásolja a napi teendőit. Ugyanúgy edz és versenyekre jár, mint a társai, de azért néhány extra feladatot el kell végeznie.

– Megmérem a cukromat, beadom magamnak az inzulint, a telefonba beírom az értékeket, azt, hogy hány grammot eszek, illetve azt is, hány egységet adtam be magamnak – sorolta Nina.

 

Barta Nina (jobb oltalon) maga is cukorbetegséggel él; fotó: behir.hu/Vári Bianka

Barta Nina (jobb oltalon) maga is cukorbetegséggel él; fotó: behir.hu/Vári Bianka

 

Kosznáné Dr. Pule Ilona elnök arról is beszélt, hogy amikor valaki segítségre szorult, az alapítvány mindig megkeresi, hogyan segíthet, és ezt már sokszor be is bizonyította.

– Nincs ez a mai nap sem másként. Egy 7 éves kislánynak gyűjtünk, aki 7 hónapja lett diabéteszes, és sajnos a betegsége mellé glutén érzékenység is társul, az édesanya pedig egyedül neveli három gyermekét. Az alapítványunk és a kuratórium meghallotta a kérő szót, és a mai napon természetbeni és pénzbeli adományt is gyűjtünk a családnak, amit el fogunk nekik juttatni – számolt be az elnök.

 

Tartós élelmiszer adomány a diabéteszes, lisztérzékeny kislány családjának; fotó: behir.hu/Vári Bianka

 

A nap folyamán a résztvevők Dr. Viberál Zsizsanna gyermekkardiológustól, Dr. H Nagy Katalin gyermekdiabetológustól, Kardos József pszichológustól, és Flender Fanni dietetikustól kaphattak hasznos tanácsokat, de arra is lehetőségük volt a szülőknek, hogy megfogalmazzák kérdéseiket a szakemberek felé.

– Mivel nekem is 17 éves kamasz gyerekem van, nagyon aktuális a történet. Vannak bőven kérdéseink, amiket szeretnénk átbeszélni, hogy hogyan tovább. Szabi 5 éve cukorbeteg, és 12 éves kortól eljutottunk a 17 éves korig, amiben voltak jobb és rosszabb történetek, de bízom benne, hogy ma választ kapunk a kérdéseinkre – mondta el az előadások előtt Kelemen Mariann.

Délután az édesanyák örömére egy kozmetikus mester érkezik majd, aki bőrápolási tanácsokkal szolgál a szülőknek.

 

Őszi dekoráció; fotó: behir.hu/Vári Bianka

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL