Ismét Orosháza-Gyopárosfürdő ad otthont a Nadifesztnek

2018. december 10. 17:49 | behir.hu

Budapesten, egy évzáró családi rendezvényen jelentette be az Orosháza-Gyopárosfürdőt üzemeltető csapat és a Pránanadi Egyesület, hogy 2019. július 15 és 21 között ismét megrendezik az ország egyik legnagyobb spirituális fesztiválját: a Nadifesztet.

A szervezők közleményéből kiderül, hogy a fürdő a kemping és rendezvénytér bevonásával ad otthont a rendezvénynek, immáron harmadik éve. Idén háromezren vettek részt az eseményen, így a szervezők – a látogatószám tükrében – a környező települések szálláshelyeivel egyeztetve ingyenes helyközi transzferekkel bővítik a szolgáltatáshalmazt.

– Minden eseményt követően egy komplex közvéleménykutatást végzünk a rendezvény látogatói között, melyre alapozva a fesztiválozók igényeire szabva valósítjuk meg azt. A következő rendezvény a környezettudatosság jegyében fog zajlani, mindemellett a tudatos és egészséges táplálkozás kap főszerepet a testi-lelki feltöltődésen túl. Fürdőnkben 6 különböző programhelyszínen vehetnek majd részt az ide látogatók számtalan spirituális tematikájú programon – mondta Kiss László társszervező az Orosháza-Gyopárosfürdő üzemeltetőinek képviseletében.

A NadiFeszt személyesen megtapasztalt élményeken keresztül ad lehetőséget arra, hogy mindenki fejleszthesse saját eszköztárát az egészség megőrzésére. Az egyhetes programsorozat során az érdeklődők számtalan előadáson, meditáción, jógagyakorlaton vehetnek részt amellett, hogy egész napos családi programok, ingyenes fürdőzés és koncertek színesítik az események sorát. 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL