Ismét nemzetközi karate tábort tartanak Gyulán

2024. július 11. 17:29 | Osgyán Ágnes

Idén nyáron is megszervezte nemzetközi edzőtáborát a A.J.K.A. Shotokan Karate Szövetség Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnázium tornatermében. A táborban a küzdősport legendája, Sensei Sáfár László 10. danos nagymester is segíti sportolók fejődését.

A nemzetközi edzőtábor jelenleg közel ötven fő részvételével zajlik. A rendezvény egyik fő célja, hogy összehozza a szövetség tagjait a világ több pontjáról.

– Többek között Amerikából, Svédországból, Magyarországról és Németországból is érkeztek tanítók edzőtáborba – fogalmazott Sensei Sáfár László 10. danos mester. – A hét folyamán mindenki mindenkitől tanulhat valami újat, de a magas rangú tanítómesterek teszik erőssé és híressé a tábort.

Torma György a A.J.K.A. Shotokan Karate Szövetség elnöke elmondta, az idei évben az edzések középpontjába a csapástechnikák fejlesztése került.

Hrabovszki Zoltán gyerekkorában ismerkedett meg a harcművészettel és már hat éve rendszeres látogatója a táborna. Mint mondta, úgy érzi, itt mindig tanulhat valami újat.

Galéria

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL