Ismét jég borítja a békési Fáy utca parkolóját

2016. január 5. 16:59 | behir.hu

A héten birtokba vehették a gyerekek a tűzoltók által feltöltött jégpályát. A 70x30 méteres területen bárki ingyen kipróbálhatja korcsolyáját.

Harmadik alkalommal engedték fel a Körös vizével a nyáron csak parkolóként használt területet a békési tűzoltók.

A Fáy utcai jégpályának az időjárás is kedvezett, hiszen mostanra mindenhol befagyott a víz, és talán egészen tél végéig kitart a jég.

- Szombaton töltötték fel kollégáim az Élővíz-csatornából ezt a területet. Hamar meg is fagyott a víz, de még a napokban ráengedünk, hogy a hóréteg eltűnjön, és az egyenetlenségek is megszűnjenek majd - osztotta meg velünk Zahorán Gyula, a Békés Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka.

A már most is több centi vastag jégpáncél teljes biztonsággal elbír minden korcsolyázót, és akadnak is szép számmal, akik kihasználják a lehetőséget egy kis mozgásra. A nap minden időszakában jönnek a mozgásra vágyó fiatalok, délelőtt a közeli iskolákból, óvodákból érkeznek ide csoportok, délután pedig többnyire a lakótelepen élők veszik birtokba a pályát.

Vágvölgyi Nóra

FEL