Ismét a legjobb angolosok versenyeztek Békéscsabán

2023. május 21. 18:38 | Varga Diána

A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola május 20-án szervezte meg a nagy hagyományokra visszatekintő, országos angol verseny fináléját.

Az iskolai, majd a megyei fordulókat követően 55 diák jutott be az országos döntőbe, melyet szombaton a Csabagyöngye Kulturális Központban rendeztek. A 7., illetve 8. osztályos fiataloknak ezúttal szóban kellett számot adniuk angol tudásukról. 

Az egész délelőttön át tartó versengés után koradéluán hirdettek eredményeket. Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója úgy értékelt, jól sikerült a megmérettetés utolsó fordulója, a gyerekek, illetve felkészítőik pedig büszkék lehetnek, hiszen több száz diák közül kerültek az országos döntőbe. 

 

Az első három helyezett a 7. osztályosok köztés felkészítőik, valamint a Jankay iskola igazgatója, Tirjákné Prisztavok Ágnes az országos angolverseny eredményhirdetésén 2023.05.20.-án. Fotó: behir.hu/Varga Diána

 

Az eredmények az alábbiak szerint alakultak: 

7. osztály

1 Montoulieu Lili; Budapest Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium; felkészítője: Ungor Andrea
2 Körmendi Patrik; Budapest Kandó Téri Általános Iskola; felkészítője: Dobrocsiné Derényi Ildikó
2 Lesch Lea; Pest Fürkész Innovatív Általános Iskola; felkészítője: Fazekas-Tóth Barbara
4 Kardos Gábor Budapest Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium; felkészítője: Kevin Shopland

8. osztály

1 Birincsik Tamás; Heves Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola; felkészítője: Pintérné Kiss Erika
1 Papp Dorottya Ágnes; Budapest Óbudai Árpád Gimnázium; felkészítője: Széllné Hajdú Indira
3 Varga Vince Farkas; Budapest Balassi Bálint Nyolcévfolyamas Gimnázium Andrássyné; felkészítője: Simay Erzsébet
4 Radócz Emma; Budapest Budapest 2. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; felkészítője: Pápai-Balogh Éva

 

Galéria

További programok »

FEL