Irodalmi szalon – Egy falusi történet a boldog békeidőkből

16:06 | Osgyán Ágnes

Kőrös András A szerelmes lelkész című regényét mutatták be csütörtök délután Békéscsabán, a Munkácsy Emlékházban. A mű egy három könyvből álló, helytörténeti ihletésű sorozat nyitókötete, amely valós helyszínekre, dokumentumokra és megtörtént eseményekre épül.

Az Irodalmi szalon elnevezésű programsorozatot a Munkácsy Emlékház és az Arany János Művelődési Ház tavaly ősszel hívta életre azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen írók számára műveik bemutatására, valamint személyes találkozásra az olvasókkal Békéscsabán.

– Ötödik alkalommal rendeztük meg a programot, amely iránt folyamatosan nagy az érdeklődés, és már készülünk a tavaszi folytatásra is. A mai világban kevesebb figyelem jut az irodalomra, ezért igyekszünk minél közelebb hozni az emberekhez — ezt a közönség láthatóan értékeli. Elsősorban olyan szerzőket hívunk meg, akiknek egyelőre még kevesebb lehetőségük volt a bemutatkozásra, ugyanakkor műfaji megkötések nincsenek: a fantasytól az életrajzi és romantikus regényekig minden belefér – fogalmazott Lengyelné Zalai Erika, az Arany János Művelődési Ház szakmai vezetője.

Kőrös András, a trilógia szerzője elmondta: a történet egy Gödöllő közelében fekvő faluban, Szadán játszódik, és a település mindennapjait, közösségi életét, valamint az ott élők kapcsolatait mutatja be.

– A regény alapját a falu egykori elöljárói és számos valós történet adta. A 19. század második felében a közösséget leginkább a képzettebbek és az egyházi vezetők irányították; Szada református település volt, ahol a vallás meghatározó szerepet töltött be. A történet a lelkész életén keresztül bontakozik ki, mintegy hat év eseményeit felölelve. A korszak hangulatát a környék történelmi viszonyai is formálták: a kiegyezést követően Ferenc József és Erzsébet királyné gyakran tartózkodott Gödöllőn, ami a környező falvak életére is hatással volt. A jól dokumentált források mellett a matricula feljegyzései és más helytörténeti adatok is segítették a munkát, így született meg a valóságon alapuló, de fikcióval gazdagított történet – mondta az író. Hozzátette: a sorozatot mindazoknak ajánlja, akiket vonz a falusi élet világa, a múlt iránti nosztalgia vagy a boldog békeidők hangulata.

A program résztvevői a trilógia első kötetével, A szerelmes lelkész című regénnyel ismerkedhettek meg közelebbről.

 

Galéria

További programok »

FEL