Információs kampányt indít a diákmunkavállalóknak a JOGpontok és a HÖOK 

2018. május 31. 06:49 | behir.hu

A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - jelentették be a szervezetek képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) titkárságvezetője, munkajogász elmondta: a JOGpontok és a HÖOK közötti együttműködés részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, amelyben bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak – írja az MTI.

Közölte, a HÖOK az együttműködésben vállalta, hogy a munkaerőpiaci problémával küzdő diákokat a JOGpontokhoz irányítja, ahol a felnőtt munkavállalókhoz hasonlóan ingyenes jogi segítséget vehetnek igénybe.

 

 

Sokszor a tudatlanság a gond

A munkajogász kérdésre válaszolva elmondta: a diákokat érintő munkaügyi problémák sokszor tudatlanságból fakadnak, és jellemzően a kisebb cégeknél fordulnak elő. Példaként a diákok nem megfelelő bejelentését, illetve a törvényes munkaidő be nem tartását említette. A problémák elkerülése érdekében javasolta, hogy a diákok ellenőrizzék ügyfélkapu segítségével, hogy munkaadójuk teljesítette-e bejelentési kötelezettségét.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként. A diákok többsége a nyári időszakban tesz szert az első munkaerőpiaci tapasztalatokra, ezért szükség van megfelelő felkészítésükre  - mondta Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.

Elmondása szerint a HÖOK a felsőoktatási hallgatók mellett a középiskolásokra is nagy figyelmet fordít, hiszen Magyarországon már a 16. életév betöltése után lehet diákmunkát vállalni. A szervezet tájékoztató anyagaiban elsősorban az iskolaszövetkezetek működésére helyezi a hangsúlyt, valamint a különféle szövetkezeteket bemutató honlappal segíti a fiatalok munkába állását.

 

 

Főként a turizmusban és a vendéglátásban kell a segítség

Komoróczki István, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) főtitkára arról beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján évente összesen mintegy 20 milliárd forintot keresnek a diákmunkavállalók.

A főtitkár szerint a munkaerőhiány miatt főként a turisztikailag frekventált övezetekben működő kereskedelmi, illetve vendéglátóipari egységekben van szükség a diák munkavállalókra.

Komoróczki István  az együttműködés pozitívumát abban látta, hogy ezáltal a munkát vállaló tanulók jelezhetik, ha bármiben sérültek jogaik, így a hibákat az érintett szervezetek ki tudják javítani.

A JOGpontok jogsegély hálózatot konzorciumi formában működteti a MOSZ, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Iparszövetség, az Ipartestületek Országos Szövetsége és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége. A JOGpontok 2016-ban kezdték meg működésüket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében európai uniós forrásból finanszírozott projekt 2019 nyarán zárul le - ismertette a MOSZ munkajogásza. 

További programok »

Gazdaság

A vetőmagágazat aktuális kérdéseiről tartottak konferenciát Szarvason

A vetőmagágazat aktuális kérdései kerültek a középpontba azon a konferencián, amelyet Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központban tartottak, szerdán. A rendezvényen az előadók a biodiverzitás növelésére, valamint a fenntartható biogazdálkodás jelentőségére hívták fel a figyelmet.
2024. március 27. 18:41
FEL