Indul a magyar csapat a szakmák olimpiájára!

2017. október 10. 14:51 | Szendi Rita

Hosszú felkészülés után a magyar csapat elindul Abu Dhabiba, ahol a WorldSkills Abu Dhabi 2017 versenyt rendezik. A 20 versenyző, aki 19 szakmában méri össze tudását a világ minden tájáról érkező versenyzőkkel október 10-én indul az Arab Emírségekbeli Abu Dhabiba.

A versenyen a 62 résztvevő ország közül 58 versenyzővel is képviseli magát, szám szerint 1259 fiatalküzd a világ legjobbja címekért, amit 341 különféle média fog közvetíteni. A minél eredményesebb versenyzés érdekében a versenyzők akár egy, másfél évig is készülhetnek a megmérettetésre. A magyar csapat tagja az a két fős versenyzői csapat is, akik mechatronika versenyszámban párban versenyeznek. Emellett virágkötő, cukrász, épület-és bútorasztalos versenyzők is vannak a csapatban sok más szakma mellett. A versenyzők közül többeknek lehetősége volt külföldi felkészülési versenyekre és tréningekre utazni, a fiatalok voltak többek között Finnországban, Oroszországban és Dániában is. A versenyzők felkészülését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara SkillsHungary Programja szervezi és támogatja, ehhez csatlakoznak a szponzorok és a felkészítők. A versenyre való kijutás 24 szakmai támogatóval, 48 szakmai felkészítővel, 13780 óra intenzív felkészüléssel valósul meg. A verseny október 15-18. között zajlik az ADNEC rendezvényközpontban.

forrás: skillshungary.hu

További programok »

FEL