Indiánok lepték el a Szarvasi Arborétumot

2024. július 25. 06:28 | Fajó Attila

Indián barkácstábort szerveztek a Szarvasi Arborétumban. Egy héten keresztül zajlanak a foglalkozások a résztvevő gyermekek számára, akik az indián kultúra természetközeliségét sajátítják el a szarvasi Pepi-kertben.

– Megpróbáljuk a gyerekekhez közelebb hozni azt a világot és természetszeretet, ami az indián kultúrában teljes egészében megtalálható volt. Tevékenységeink és a szabadidős foglalkozások is javarészt ebben a tematikában szerveződnek a hét során. A fejdíszek és autentikus harci eszközök mind-mind a közös barkácsolás eredményei. Persze a lányok az ékszerkészítésben, a fiúk a dárdahajításban voltak érdekeltek – fogalmazott Kugyeláné Décsei Mónika, az arborétum kommunikációs vezetője. 

 

 

A 80 hektáron elterülő arborétum most egyszerre szolgál prériként, rezervátumként, ahol a fiatal korosztály tagjai hagyományőrzést és új ismereteket sajátíthatnak el a különféle előadások során, amit a tábor szervezői szolgáltatnak nekik az 1800-as években telepíteni kezdett, 2000 fajta fásszárú növényt felvonultató Pepi-kertként is ismert turisztikai központban. 1985-ben a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem keretében önálló intézetté alakították. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem fenntartása után a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem felügyelete alatt áll.

További programok »

Itthon

Megtört a jég: idegenben is győzött a Békéscsaba 1912 Előre

A BVSC-Zugló együtteséhez látogatott a Békéscsaba 1912 Előre csapata a labdarúgó NB II 19. fordulójában vasárnap. A mérkőzés egyetlen gólját a 72. percben Daru Bence szerezte, aki ezzel első találatát ünnepelhette a lila-fehérek színeiben. A siker kettős örömet jelentett: a csapat először tudott idegenben győzni ebben a szezonban, és Daru Bence is betalált, így végül 1–0-s győzelemmel ért véget a mérkőzés.
2026. február 22. 17:19
FEL