Digitális időpontfoglalás a Békés Vármegyei Központi Kórház szakrendeléseire

15:10 | Fajó Attila

Július elseje óta több mint 80 egészségügyi intézmény több ezer szakrendelésére foglalhatunk időpontot az Egészségablak mobilapplikáción keresztül. Az alkalmazásnak már 3 millió felhasználója van, akik digitálisan is elérik az időpontfoglaló rendszert.

A gyulai Pándy Kálmán kórház szakrendelőjében már teljesen digitalizált formában működik a járóbetegek irányítási rendszer. Az Egészségablak mobilapplikáción keresztül foglalt időpontok nagyban megkönnyítik és meggyorsítják a rendelés folyamatát.

– Elképesztő mértékben megkönnyíti az életünket az alkalmazás, hiszen 0-24 órában használhatják a betegek, akik otthonuk kényelméből tudnak időpontot foglalni maguknak a különböző szakrendelésekre.  Az alkalmazáshoz nem kell más, csak érvényes ügyfélkapus azonosítás és taj-szám. Én magam is használom az alkalmazást, teljeséggel biztosan mondhatom, hogy felhasználóbarát felületről beszélünk – mondta el dr. Gazdag Andrea, a Békés Vármegyei Központi Kórház orvosigazgtója. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára még hétfőn, egy Siófokon tartott tájékoztatón kiemelte: a kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztés az egészségügy modernizációját szolgálja. A mobilapplikáción belül leleteket, vizsgálati eredményeket, egyéb fontos dokumentumokat is könnyebben elérünk, hogy semmi akadály ne gördüljön a gyógyulás útjába. Emellett a magyar egészségügy digitalizációja sem elhanyagolható szempont, hiszen a rendszerszintű fejlesztés a beteg igényeit szolgálja és a kor kihívásaira is válaszol. 

Galéria

További programok »

FEL