Imafelhívás a koronavírus városából, Vuhanból

2020. február 20. 07:42 | behir.hu

A kínai egyházi életet kívülről követők, de belülről ismerők angol nyelvű online lapja, a Chinasource egyik rovata, a Chinese Church Voices angol fordításban közölte azt a drámai hangú, mégis hittel bizakodó felhívást, amit a koronavírus által leginkább sújtott területen, a szellemvárossá vált sokmilliós Vuhanban élő lelkészek egyesült csoportja fogalmazott meg.

Az írás címe: Vuhani egyházak kiáltványa a nagy veszedelem idején. Benne először háromnapos imára és böjtölésre hívnak, majd folyamatos imára és böjtre szólítanak fel minden keresztyént, szerte a világon.

 

Szellemváros, üres utcák – böjt és ima

 

A jelenlegi járvány, ami Vuhanban tört ki, nagy félelemben és pánikban tartja az emberek tömegeit. Naponta nő a megfertőzöttek száma. Az egészségügyben éjjel-nappal megfeszítetten dolgoznak, hogy a betegeket ellássák. Mi, keresztyén hívők és lelkészek ebben a helyzetben mást nem tudunk tenni, mint imádkozni, de ezt meg kell tennünk – írják nyílt levelükben.

Amikor Isten népe életében kitört valamilyen járvány, odafigyeltek az Úr Igéjére, miként arról a 2Krónika 7,14-15-ben is olvasunk:

„Ha megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. Bizony, a szemem nyitva lesz, és a fülemmel figyelni fogok az imádságra ezen a helyen”.

Kínai lelkészek arra mutatnak rá felhívásukban: az imádság nagy kiváltság, amit Istentől kaptunk, és olyan kincs, amit mi keresztyének továbbadásra, segítésre kaptunk.

Gyülekezzünk hát egybe és imádkozzunk odaadóan, egy szívvel és egy lélekkel Vuhanért, Kínáért és az egész világért – bárhol éljünk is, Magyarországon vagy Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján vagy máshol. Könyörögjünk azért, hogy Isten irgalmasságában és kegyelmében állítsa le a járvány terjedését, gyógyítsa meg a fertőzött betegeket, erősítse meg a gyógyításért dolgozókat, a különféle segítő szolgálatokban fáradozókat, s adjon kitartást a kutatóknak, hogy megtalálják az ellenszert. Álljunk hát az élet és a halál határára lélekben mellettük, legyünk közbenjárók az egyetlen Közbenjáró Úr Krisztus előtt, tartsunk bűnbánatot, valljuk meg bűneinket és könyörögjünk azért, hogy Vuhanban és Kínában múljék el a súlyos járvány! – olvasható az evangelikus.hu portálon.

 

A Vuhani Egyházak Pásztorainak Egyesült Imacsoportja kérése

 

Az imádság szempontjait és hangsúlyait a vuhani lelkészek 11 pontban foglalták össze:

1. Imádkozzunk a vezetőkért hazánkban, hogy kapjanak bölcsességet, a tudósok felismerést, hogy ellenőrzésük alá tudják vonni a járvány terjedését.

2. Imádkozzunk az orvosi és egyéni tudományok kutatóiért Kínában és az egész világon: Isten kegyelme ösztönözze őket arra, hogy kitartóan keressék azt a gyógyszert és kezelést, ami gyorsan alkalmazható védekezésként és megállíthatja a járványt.

3. Imádkozzunk a vuhani hivatalos szervekért, legyenek bölcsek a járvány ellenőrzésében, a védekezésben, tudják a helyi lakosság szükségleteit szabályozni és kielégíteni, hogy csökkenteni tudják az életüket veszítők számát Vuhanban és környékén.

4. Imádkozzunk azért, hogy legyen elég orvosság és védekezési képesség a vuhani kórházakban. Kérjük Isten erejét az orvosi csoportok, ápolói személyzet számára fizikailag és szellemileg is, hogy elkerüljék gyógyítás közben a vírusos megfertőződést, maradjanak családjaik egészségesek és legyen békességük ezekben a nehéz napokban.

5. Imádkozzunk az éjjel-nappal szolgálatban lévőkért, akik küzdenek a járvány ellen, adjon Isten nekik erős szívet és tartsa meg testüket is egészségben és erőben.

6. Imádkozzunk a két speciális kórházért, amit a koronavírus okozta tüdőgyulladás fertőzöttjeinek építettek, s azért, hogy tudjanak újabb kezelőhelyeket megnyitni.

7. Imádkozzunk Vuhan minden egyházáért, híveikért, hogy felismerjék bűneiket, vétkeiket, melyekkel az Úr akarata ellen cselekedtek. Imádkozzunk egymásért, hogy az egyházak erősen és rendíthetetlenül álljanak a járvány idején is; a prédikátorokért is, hogy még nagyobb lelki erővel hirdessék az evangéliumot, vezessenek az Úrhoz embereket, s hogy szolgálataik az Úr dicsőségére fogalmazódjanak, majd hangozzanak el hű bizonyságtételként.

8. Imádkozzunk a karanténbe helyezett páciensekért és családjaikért. Azokért, akiket megfigyelnek, s azokért, akiknél már felfedezték a vírus jelenlétét. Imádkozzunk azokért is, akiknek ebben a fertőzéses időszakban más betegségek miatt kell kórházi ellátásban részesülniük.

9. Imádkozzunk azért, hogy minden hazai és külföldi adomány, segítség elérjen azokhoz, akikhez ezeket a koronavírus járvány enyhítésére küldenek. Emlékezzék meg az Úr az adományozókról, szeretetében tartsa meg személyüket.

10. Imádkozzunk azért, hogy a vuhani egyházak, polgárok, szembenézve a pusztító kórral, imádság által találjanak egymásra érzelmileg, anyagi áldozatvállalásban és lelkileg is.

11. Imádkozzunk az egyházak, egyháztagok és családjaik fizikai, érzelmi, lelki egészségéért; adjon ebben a helyzetben is az Úr bölcsességet, erőt, cselekvési elgondolásokat, miként kell ebben a helyzetben kormányozniuk, pásztorolni gyülekezeteiket, közösségeiket.

Forrás: evangelikus.hu

További programok »

FEL